Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Interpol-körözés a volt kirgiz elnök ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. május 27. 14:36

Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a kirgiz hatóságok Kurmanbek Bakijev elűzött elnök ellen – közölte csütörtökön Azimbek Beknazarov, az átmeneti kirgiz vezetés igazságügyi rendszerért felelős miniszterelnök-helyettese. „Segítséget kértünk Bakijev elfogásához, az Interpol elfogja őt” – mondta Beknazarov.

Bakijev április 7-én menekült el Biskekből, miután a biztonsági erők tüzet nyitottak a távozását követelő tüntetőkre, azok pedig feldúltak több kormányzati épületet. Az erőszakcselekményekben legalább 85 ember vesztette életét. Bakijev Fehéroroszországba menekült. A kirgiz hatóságok kérték Minszktől Bakijev kiadatását, Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő azonban hallani sem akar erről.