Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Irak 440 darab M113-ast vehet át az idén

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2012. március 1. 20:29

Az iraki fegyveres erők már ebben az évben átvehetik mind a 440 darab korábban megrendelt M113-as páncélozott harcjárművet – írja a Strategy Page. A harcjárművek az Egyesült Államok hadseregének tartalék eszközeiből kerültek ki.

Az iraki haderő számára már nem ismeretlen a típus, ugyanis jelenleg is hadrendben tartanak több mint 200 darabot. A 440 darabos megrendelésről szóló szerződés még 2010 októberében született meg.

Információk szerint a harcjárművek darabonkénti ára megközelíti a 300 ezer dollárt.

Februárban vált ismertté, hogy a brit BAE Systems végzi majd el az iraki M113-asok javítását és modernizálását. Az üzlet ellenértéke eléri a 31 millió dollárt. A modernizációs munkálatokat az USA-ban, Alabama államban végzik. Az iraki hadsereg abban az esetben, ha a 440 darab M113-ast is átveszi, összesen 683 ilyen páncélozott harcjárművel fog rendelkezni, melynek nagy része A2-es verzió. Az ország védelmi minisztériumának tervei szerint az M113-as parkot 1026 darabosra bővítik.

Az M113-as páncélozott harcjárműveket az Egyesült Államok még az 1960-as években kezdte gyártani, s a gyártósor a mai napig üzemel. A gyártó ez idáig közel 80 ezer különböző verziójú M113-ast épített, melyből az USA 6 ezer darabot állított hadrendbe, a többi pedig 50 ország hadseregét erősíti. Az Egyesült Államok hadserege az M113-asok nagy részét már kivonta, s modernebb harcjárművekkel cserélte le. A jelenleg még hadrendben tartott M113-asokat tervek szerint 2018-ban vonják ki az aktív szolgálatból. A kivont harcjárművek lekonzerválva várják sorsuk jobbra fordulását.

1595932218