Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Irakból Afganisztánba szivárognak át az al-Kaida terroristái

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. július 24. 19:00

Egyre nagyobb számban mennek át Irakból Afganisztánba az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat által toborzott külföldi “harcosok” – közölte Irak washingtoni nagykövete.

A diplomata az amerikai fővárosban helyi idő szerint szerdán, közelmúltban kapott jelentésekre hivatkozva elmondta: számos külföldi állampolgárságú “harcos" távozott Irakból, és vagy visszatért szülőhazájába, vagy Afganisztánba utazott, mert azt most alkalmasabb terepnek tartja a terrorista tevékenységre.

Az al-Kaida kiképzőtáborokat tartott fenn Afganisztánban és a terrorista hálózatot is innen irányította, amíg az ázsiai országot a vallási fanatikus muzulmán tálibok uralták.

A 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások után a tálib rendszert azonban amerikai katonai segítséggel megdöntötték. Az Afganisztánból kiszorult terroristák Irak 2003-as, amerikai vezetéssel történt lerohanása után egyre nagyobb számban tűntek fel az arab országban.

Az iszlám szunnita ágát követő terrorista hálózat erőszakkal és megfélemlítéssel egy időben Irak nagy részére kiterjesztette hatalmát – árnyékkormányt hozott létre, “minisztereket" nevezett ki, fizetéseket adott -, ám az Anbár tartománybeli szunnita törzsek 2006-os és 2007-es lázadásától kezdve iraki működése mindinkább megnehezült, s ma már az arab ország egyetlen szeglete sem biztonságos számára – fűzte hozzá a diplomata.

CímkékAfganisztán