Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Irán: nem lesz katonai megoldás

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. március 13. 9:10

Cáfolta az amerikai elnöki hivatal, hogy a kormány katonai megoldást szorgalmazna Iránnal szemben.

Dana Perino fehér házi szóvivő szerdán egy sajtótájékoztatón azt mondta: Washington hisz abban, hogy lehetséges a diplomáciai megoldás, ha a nemzetközi közösség egyöntetűen cselekszik. Igaz, hogy George Bush elnök egy megoldást sem zárt ki, de „ez az, ami segít előbbre vinni a diplomáciai tárgyalásokat".

Dana Perino azt is cáfolta, hogy az Iránnal kapcsolatos nézeteltérés állna William J. Fallon tengernagy lemondásának hátterében. A tengernagy azután kérte felmentését, hogy múltheti sajtóhírek szerint ő az egyetlen, aki ellenzi az Irán elleni katonai fellépést.

Fallon kedden úgy nyilatkozott: nem igaz, hogy nézetkülönbség lenne közte és a Fehér Ház között. Azzal magyarázta távozását, hogy a nézeteltérés látszata miatt nehezen tudná folytatni munkáját