Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Iráni elitkatonákat fogtak el Pakisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. október 27. 6:13

A pakisztáni hatóságok őrizetbe vettek 12 iráni forradalmi gárdistát, aki hétfőn engedély nélkül lépte át a határt. Egyelőre az incidens körülményeinek kivizsgálása folyik. Annyit tudni, hogy az iráni rendszer elit harcosai két gépkocsin hajtottak át a pakisztáni Beludzsisztán tartomány határán.

Korábban egy iráni gárdaparancsnok kijelentette, engedélyezni kell, hogy emberei a határon túl is üldözhessék a terroristákat.

Egy hete Pakisztánból érkező merénylők 42 emberrel, köztük forradalmi gárdistákkal végeztek az iráni Szisztán-Beludzsisztánban.

“Ez komoly ügy. Most vizsgáljuk, hogy miért léptek a területünkre" – mondta egy pakisztáni határőrtiszt. Egy másik biztonsági forrás szerint az irániak azzal védekeznek, hogy csak véletlenül keveredtek át a határon.

Címkékvizsga