Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Zentai-ügy: ausztrál térfélen a labda

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. október 27. 6:15

A Zentai Károllyal szembeni magyar büntetőeljárás továbbra is fel van függesztve, mondta el az Ausztráliában élő férfi háborús bűnök miatti kiadatását kérő Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője, Ács Tibor. Zentai Károlyt október 22-én kiadatási őrizetbe helyezték és a perthi Hakea börtönbe szállították.

A magyar hatóságok azzal vádolják a 88 éves férfit, hogy1944. november 8-án a magyar királyi hadsereg tiszthelyetteseként egy budapesti laktanyában többedmagával megkínozta és meggyilkolta a 18 éves Balázs Pétert, mert a zsidó fiatalember nem viselte a megkülönböztető sárga csillagot. Zentai tagadja a vádat, azzal érvel, hogy már a Balázs Péter halála előtti napon elhagyta Budapestet.

A perthi szövetségi bíróság október 8-án hozott határozata szerint Zentai kiadható Magyarországnak. A kiadatás ügyében a végső döntést az ausztrál belügyminiszter hozza meg.

Ács Tibor elmondta, hogy egyelőre nem kaptak hivatalos tájékoztatást arról, bármilyen fordulat történt volna Zentai kiadatása ügyében, a sajtóból értesültek a férfi kiadatási őrizetbe helyezéséről. Hozzátette, ha az ausztrál hatóságok kiadják Magyarországnak Zentai Károlyt, akkor gyanúsítottként hallgatják ki a férfit, és a körülmények ismeretében határoznak arról, kérik-e az előzetes letartóztatásba helyezését.

A szóvivő közölte, hogy az ügyben a bizonyítékok jelentős részét már összegyűjtötték, ez alapján kérték ugyanis a férfi kiadatását. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy az eljárásban Zentai Károly is tehet indítványokat, így nem lehet megjósolni, mennyi ideig tart, amíg a magyar hatóság vádat emel ellene.

A kiadatási eljárás folyamatáról a magyar Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium azt közölte, hogy ha végrehajthatóvá válik az ausztrál belügyminiszter döntése, akkor Zentai Károly Magyarországra szállításához az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ Interpol Magyar Nemzeti Iroda teszi meg a szükséges intézkedéseket. A tárca megjegyezte, ennek időpontja még nem ismeretes, mert az ausztrál belügyminiszter még nem döntött, valamint az ausztrál belső jog további fellebbezést tesz lehetővé a miniszteri döntés ellen.

Zentai Károly ellen a Simon Wiesenthal Központ tett feljelentést, amelynek alapján a magyar katonai ügyészség vizsgálta az ügyet, majd a magyar kormány 2005 elején kérte Zentai kiadatását az ausztrál hatóságoktól.

A Fővárosi Bíróság 2005. március 3-án nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a feltételezett háborús bűnös ellen. Zentait még abban az évben július 8-án – a magyar kiadatási kérelem alapján – letartóztatták, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték.