Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO-elismeréseket adtak át Baghlanban

Szöveg: Palotás Levente hadnagy |  2009. október 27. 6:20

Végéhez közeledik az afgán választásokat biztosító 40 magyar katona szolgálatteljesítése Afganisztánban. Az MH Tartományi Újjáépítési Csoportot (MH PRT) megerősítő szakasz még nyár közepén, július 16-án érkezett Baghlan tartományba, hogy az időközben lezajlott afgán elnökválasztás első fordulójának biztosítási feladataiban vegyen részt.

Most munkájuk elismeréseként ünnepi sorokozón vehették át a NATO-medált.

Ez az érdemérem tiszteletadás a nemzetközi katonai szervezet részéről minden katona számára, akik részt vesznek a NATO misszióiban a világ bármely pontján.

Az ünnepségen Szabó László ezredes, az MH PRT parancsnoka méltatta a szakasz tevékenységét és megköszönte eddigi kiváló teljesítményüket, de felhívta a figyelmüket a hazautazásuk előtt még rájuk váró további feladatokra. Az elnökválasztás első fordulója nem hozott eredményt és a második forduló november 7-én kerül lebonyolításra, amelyen még nagy szükség van a szakasz közreműködésére. Csak ezt követően inthetnek búcsút az újjáépítési csoportban szolgáló kollégáiknak és térhetnek haza szeretteikhez.

 

A szakasz parancsnokának, Benkó Norbert főhadnagynak Szabó ezredes tűzte fel a NATO-medált, aki ezután átadta a szót a fiatal tisztnek és a lehetőséget, hogy ő folytassa az érdemérmek átadását, hiszen minden katona számára a legnagyobb megbecsülés, ha közvetlen parancsnoka ismeri el a munkáját és ő adja át a kitüntetést számára.

Benkó főhadnagy beszédében kiemelte, hogy sok veszélyes és nehéz feladatot kellett teljesíteniük, de mindig tudta bátran számíthat a katonáira és büszke arra, hogy együtt szolgálhat velük Afganisztánban. Ezt követően mindenkinek feltűzte a bronz medált és gratulált katonáinak az eredményes munkavégzésükhöz.

Az ünnepség után a tábor étkezdéjében állófogadáson vehettek részt a kitüntetett katonák, amelyen baráti beszélgetéseken idézték fel az eddig eltelt 3 hónap történéseit és közös élményeiket.