Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

“Iránnal szemben is hiányzik az elszántság”

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. szeptember 22. 9:27

Móse Jaalon volt izraeli vezérkari főnök az iráni nukleáris fenyegetést egy interjújában ahhoz a fenyegetéshez hasonlította, amelyet Hitler jelentett az 1930-as évek végén.

“Ma Nyugaton egy olyan helyzetben vagyunk, mint amilyen a 30-as években alakult ki. Mint 1938-39-ben Hitlerrel szemben, ma is hiányzik az elszántság egy nem kevésbé súlyos fenyegetéssel szemben.

Politikai és gazdasági eszközökkel most még megállíthatjuk Iránt, de ha nem tesszük, akkor elkerülhetetlen lesz a katonai konfrontáció" – jelentette ki Jaalon a katonai rádiónak nyilatkozva, utalva az iráni atomprogramra, amelyet a Nyugat vádja szerint Teherán titokban atomfegyver kifejlesztésére is felhasznál. Irán tagadja ezt a vádat.

Gabi Askenázi jelenlegi izraeli vezérkari főnök júliusban Washingtonban kijelentette, hogy országa “minden eshetőségre felkészül" az iráni atomprogram keresztülvitelének megakadályozása érdekében.