Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ismét egy századdal többen

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: a szerző felvételei |  2023. július 20. 22:08

A nyolcadik Egységes Alapkiképzési Programban résztvevők ünnepélyes keretek között tették le esküjüket Kaposváron, július 20-án. Az eseményen Somogyi Zoltán dandártábornok, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója hangsúlyozta: a katonák magas színvonalú kiképzésük révén a Magyar Honvédség olyan értékes tagjai lettek, akik megkapták azt a tudást, amivel a jövőben tovább tudnak fejlődni a haza szolgálatának érdekében.

A Honvéd Vezérkar törzsigazgatója az esküt tettekhez szólva kiemelte: szabadságunk, biztonságunk és országunk védelme érdekében vállalnak szolgálatot és áldozatot, és ez a hazaszeretet és az elkötelezettség legszebb megnyilvánulása.

„Mi, magyarok azokat tartjuk hősnek, akik elég bátrak ahhoz, hogy saját kezükbe vegyék hazájuk sorsának irányítását, akik megvédik a szabadságunkat, a családunkat, az életformánkat, a hazánkat. Idén már 175 éve annak, hogy a magyar katonák alkotják azt az elhivatott hadsereget, amely az ország védelmének első számú letéteményese. A világban zajló események és a megváltozott biztonsági környezet arra emlékeztet bennünket, hogy soha nem vehetjük természetesnek a béke és a stabilitás állapotát. A veszélyek és a fenyegetések mindennaposak, ezért olyan erős és ütőképes haderőre van szükségünk, amely szembe tud nézni ezekkel a kihívásokkal” – szögezte le Somogyi Zoltán dandártábornok.

Mint mondta, a katonák a magas színvonalú kiképzésük révén a Magyar Honvédség olyan értékes tagjai lettek, akik megkapták azt a tudást, amivel a jövőben tovább tudnak fejlődni a haza szolgálatának érdekében.

DSC_0073

„A mai napon ismét egy századnyi erővel többen lettünk. Bízom benne, hogy vállalásuk életük szerves része lesz, és Önök közül sokan fognak hosszútávon csatlakozni a Magyar Honvédség kötelékéhez” – húzta alá a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója, aki emlékeztetve az Ukrajnában dúló háborúra, valamint a hazánkra nehezedő migrációs nyomásra úgy fogalmazott: a mai Magyar Honvédségnek ezek között a viszonyok és kihívások mellett kell képesnek lennie garantálni Magyarország biztonságát, békéjét és szabadságát.

Az eskütételen közreműködött az MH Kaposvári Helyőrség Zenekar. Az érdeklődő civileket a délelőtt folyamán a Kossuth téren toborzópont fogadta és meg lehetetett tekinteni egy Gidrán páncélozott harcjárművet is.

A nyolcadik egységes alapkiképzés május közepén kezdődött az ország több pontján, többek között az MH 1. Területvédelmi Ezrednél, Gödöllőn, az MH 5. Területvédelmi Ezrednél, Kaposváron, és MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezrednél, Székesfehérváron. A honvédek az elmúlt nyolc hétben a katonai testnevelés, a harcászat, a katonai tereptan, a híradó, az egészségügyi, a logisztikai, a műszaki, a lövészeti alapismeretek és az alaki foglalkozásokon elsajátították azt a tudást, ami a katonai szolgálat megkezdéséhez szükséges. A jelentkezők a kiképzés mindennapjait katonai testneveléssel kezdték, amit az elméleti és gyakorlati felkészítő foglalkozások követtek. A most esküt tettek nyolcvan százaléka szerződéses katonaként szolgál majd a Magyar Honvédség több alakulatánál, míg a többiek a tartalékos állományt erősítik majd.