Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ismét lehet jelentkezni az Önkéntes Katonai Szolgálatra

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2023. február 22. 11:05

Ismét lehet jelentkezni az önkéntes katonai szolgálatra: az érdeklődők március 3-án éjfélig jelentkezhetnek a megújult iranyasereg.hu karrieroldalon és a fővárosi, illetve vármegyeszékhelyi toborzó ügyfélszolgálati irodákban - hívta fel a figyelmet a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnoksága (MH KIKNYP) szerdán.

Az MTI-nek küldött közleményükben emlékeztettek: február 13-án a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség elindította azt az egész évet átfogó, országos toborzó kampányt, amelynek célja, hogy minél többen, köztük a fiatalok megismerhessék a Magyar Honvédség által kínált szolgálati formákat és életpálya-lehetőségeket. Hozzátették: a honvédség által kínált egyik lehetőség az Önkéntes Katonai Szolgálat, ami egy olyan képzési és kereseti alternatíva, amely főként azokat a fiatalokat szólítja meg, akik az adott tanévben valamiért kénytelenek elhalasztani felsőfokú tanulmányaik megkezdését, illetve szeretnék kipróbálni magukat a katonai pályán.

Aki elmúlt 18 éves, rendelkezik magyar állampolgársággal, és személyesen is meg akar róla bizonyosodni, hogy a bátorság, az összetartó közösség, a high-tech haderő nem csak szlogenek, március 3. éjfélig jelentkezhet a megújult iranyasereg.hu karrieroldalon, valamint a toborzóirodákban - írták.

A képzés első két hónapjában részt vevők erre az időszakra fizetést is kapnak, akik pedig a program második részében speciális területet választanak, már a garantált bérminimumot kapják meg havi fizetésként. A résztvevőknek jár ruházati ellátás, napi egyszeri meleg étkezés, valamint utazási költségtérítés. Aki nem vállalja a napi 8 órás szolgálatteljesítésre történő beutazást, annak lehetősége van szállást is igényelni. Legalább 6 hónap teljesítésével 16 vagy 32, egyéves szolgálattal akár 64 felvételi többletpontot is lehet szerezni a felsőoktatási felvételi eljárásban. A sikeres teljesítés az Acélkocka Altisztképzési Rendszerbe történő jelentkezés esetén is előnyt jelent - jegyezték meg. Közölték azt is, a kiképzések március 13-án indulnak, tervezetten az ország valamennyi vármegyeszékhelyén, a Magyar Honvédség területvédelmi ezredeinél.

Az első két hónapban az alapkiképzésen a katonai érintkezés és a fegyveres harc alapvető ismereteit sajátíthatják el a résztvevők. A képzés második, négyhónapos részében az önkéntesek folytathatják kiképzésüket ugyanott vagy egy műveleti besorolású alakulatnál, ahol az adott katonai szervezetre jellemző (akár ejtőernyős vagy búvár) képzést is kaphatnak. Akinek megtetszett ez a kiképzés, hat hónap után további hat hónapig folytathatja az önkéntes katonai szolgálatot, akár műveleti besorolású alakulatot választott korábban, akár az általános lövészkiképzésen maradt. Felhívták a figyelmet arra: a fizikai és szellemi kihívást támasztó szolgálat az önkéntességen alapul, ezért bármikor megszüntethető, de már a kiképzés közben bárki dönthet úgy is, hogy szerződéses katona lesz vagy katonai elhivatottságát tanulmányai folytatása, illetve civil munkája mellett tartalékosként bizonyítja.

Megjegyezték: a program elmúlt két évében két kiképzési ciklusban mintegy ezren vettek részt. Hozzátették: sokan megtalálják számításukat a honvédségnél, a tartalékos katonák közül - beleértve a program résztvevőit is - tavaly több mint 400-an választották a szerződéses katonai szolgálatot. A tájékoztatás szerint azok, akik teljesítik az önkéntes katonai szolgálat 3 program második ciklusát, és megfelelnek a missziós feltételeknek, részt vehetnek a soron következő missziós felkészítésen is. Annak sikeres elvégzése után, tartalékos vagy szerződéses jogviszony vállalásával, missziós szolgálatot is vállalhatnak.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a toborzókampány valamennyi szolgálati formára kiterjed, az önkéntes katonai szolgálat mellett minden hónapban indul alapkiképzés a szerződéses és a tartalékos szolgálatra jelentkezőknek, míg az idei altisztképzésre, az úgynevezett Acélkocka programra augusztusban lesz a bevonulás.