Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hatvankilenc kiemelkedő sportolót díjazott a Nemzeti Versenysport Szövetség

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: az MH Sportszázad Facebook-oldala, dr. Schmidt Ádám hivatalos Facebook-oldala |  2023. február 22. 12:50

Kimagasló 2022-es teljesítményük elismeréseképpen 39 sportág 69 versenyzőjét díjazta hagyományos évértékelő gáláján a nem olimpiai sportágak ernyőszervezete, a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) február 21-én.

NVESZ-gála (4)

Az Év Sportolója elismerést vehette át – többek között – a Magyar Honvédség Sportszázadának két katonasportolója, a maratoni kenus Kövér Márton hadnagy és a karatés Tadissi Yves Martial szakaszvezető, valamint a kamionos Európa-bajnok Kiss Norbert, illetve a háromszoros világbajnoki aranyérmes, Világjátékok-győztes búvárúszó, Senánszky Petra, akit egyébként a Magyar Élet- és Vízimentő Szakszövetség is díjazott.

A budai Hilton Hotelben megtartott kedd délutáni gálán Mészáros János, az NVESZ elnöke kiemelte: a tavalyi birminghami Világjátékokon - amelyet az olimpia után a második legfontosabb multisport eseménynek nevezett - fantasztikusan szerepeltek a magyar versenyzők, hiszen 27 érmet, közte 11 aranyat, 7 ezüstöt és 9 bronzot nyertek, az éremtáblázaton pedig a hatodik helyen végeztek. Ezzel pedig 2005 óta már összesen 80 éremnél járnak.

Dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára hozzátette: „tavaly kimagasló évet zártak a nem olimpiai sportágak kiválóságai, hiszen a XI. Világjátékokon minden idők legsikeresebb szereplésével örvendeztették meg a szurkolókat”. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy ezen felül 2022-ben a nem olimpiai sportágak világbajnokságain 53, míg az Európa-bajnokságokon 108 aranyérmet szereztek a magyar sportolók.

NVESZ-gála (1)

Schmidt Ádám egyúttal bejelentette: a sportállamtitkárság 2023-ban növelte a rendelkezésre álló forrásokat, így a Nemzeti Versenysport Szövetség, illetve tagszervezetei számára a tavalyi 600 millió forintos keretösszeg helyett 870 millió forint állami támogatást biztosít, vagyis 270 millió forinttal többel járul hozzá az újabb magyar sportsikerekhez.

Bartha Csaba, a Magyar Olimpiai Bizottság operatív igazgatója arról beszélt, hogy mivel vannak sportágak, amelyek ki-, és vannak amelyek bekerülnek az ötkarikás játékok programjába, fontos a jó együttműködés a MOB és a Nemzeti Versenysport Szövetség között.

Az Év Sportolója díjakra a Világjátékokon, továbbá a világ-, vagy Európa-bajnokságon dobogós helyezést elért sportolóikat, illetve csapataikat javasolhatták a szövetségek, ezt követően a jelöléseket az NVESZ elnöksége hagyta jóvá. A sportvezetők munkáját elismerő Leyrer Richárd-díjat ezúttal Hermann Henrik vehette át, aki 2020-ban kezdte meg harmadik ciklusát a Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) elnökeként, sportága számos sikert ért el az előző években, emellett az utánpótlás-nevelést is prioritásként kezeli.