Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Itt látom a célt!”

Véget ért az alapkiképzés Győrött

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: a szerző felvételei |  2022. május 12. 16:23

Motiváció, elkötelezettség, kitűzött cél – jobbára ilyen szempontok miatt szerettek volna katonákká válni azok az újoncok, akik április 14-én vonultak be az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezredhez, hogy megkezdjék alapkiképzésüket. A negyvennyolcból harminchatan pedig a május 12-ei, ünnepélyes eskütételkor az alapkiképző század tagjaként álltak a Pálffy Miklós Laktanya alakulóterén.

Eskü_Győr (12)

„Nem mindenki alkalmas katonának, önök viszont, akik itt állnak, fizikailag, szellemileg és erkölcsileg is felkészültek arra, hogy ha kell, akár életük árán is megvédjék a hazát” – szögezte le köszöntőbeszédében Matyi Tibor alezredes, parancsnokhelyettes. Mint mondta, a Magyar Honvédség a modernizáció, a teljes megújulás útján halad, és ez nem csupán új haditechnikai eszközök beszerzésével, hanem gondolkodásbéli szemléletváltással, és a katonai életpálya modell, a szolgálati körülmények megreformálásával is együtt jár.

„Elkötelezett, kiképzett, motivált katonákra van szükség. Olyanokra, akiket a kiképzés csak megerősít korábbi elképzelésükben” – húzta alá a parancsnokhelyettes. Adódik tehát a kérdés: vajon miért is akartak a jelenlegi alapkiképző század tagjai egyáltalán katonák lenni?

Eskü_Győr (10)

„Mert itt látom a célt! Bővebben kifejtve: abba kellett hagynom az aktív sportolást, mert munkát kellett vállalnom. Futárként kezdtem, de nem éreztem benne a kihívást. A honvédségnél viszont folyamatosan előrébb juthatok, eleve adottak célok, lehetőségek. Ki is tűztem magamnak, hogy lövészként szeretnék szolgálni, ezen belül is a mesterlövész beosztás vonz igazán. Családtagjaim között is van olyan, aki katonaként szolgált” – nyilatkozta Kaszás Klaudia közkatona, aki Tatán szolgál majd tovább.

Eskü_Győr (9)

„Személyi edző vagyok, szeretnék fejlődni, rangban és személyiségben egyaránt, és ez itt a Magyar Honvédségnél adott” – világított rá döntésének hátterére Baksa Gergő közkatona. Hozzátette: mivel az alapkiképzésig még nem találkozott fegyverekkel, az elmúlt hat hétben rengeteg újdonsággal ismerkedett meg.

Az esküt tetteket Szabó János százados, tábori lelkész áldása kíséri majd további szolgálati idejük során.