Német minta - a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából
Szöveg: honvedelem.hu | 2022. május 12. 16:12Vetélytársaihoz és szövetségeseihez hasonlóan a második világháborús magyar királyi honvédség is rendelkezett önjáró tüzérséggel, melynek életre hívását a gyalogság harcának hatékonyabb támogatása inspirálta. E feladatot addig különböző vontatott ágyúk és tarackok bevetésével oldották meg, ám a korlátozott mobilitás és a lőszerellátás nehézségei miatt ez csak részben bizonyult kielégítőnek.
A tankok megjelenése és egyre szélesebb körben történő alkalmazása már a Nagy Háború (1914–1918) idején felvetette az önjáró tüzérségi eszközök létrehozását, s ezek első, kezdetleges példányait 1917-ben meg is alkották a britek és a franciák. A fegyvernyugvás beköszöntével, az 1920-as évek elején ugyancsak Franciaországban fogant meg annak a gondolata, hogy olyan, lánctalpakon mozgó kísérőtüzérségre lenne szükség, melynek kezelői védve vannak a géppuskák lövedékeitől. Az ilyen jellegű haditechnikai eszközök megvalósításában aztán a németek, a szovjetek, az amerikaiak és a britek jártak az élen; a felsorolt nemzetek a második világháborút közvetlenül megelőző években, illetve a harcok alatt a legkülönfélébb űrméretű ágyúkkal és tarackokkal felfegyverzett önjáró lövegeket rendszeresítették.
A gyors, rugalmasan bevethető, pontos tűzzel operáló, mozgékony rohamtüzérség nagyon komoly támogatást nyújthatott a gyalogságnak. Nemcsak a szemben álló élőerő, hanem a harckocsik, az ellenállási fészkek, a nehéz tűzfegyverek, a lövegek, a figyelőerődök és a megerősített támpontok ellen is hatásosan lehetett alkalmazni.
További részletek a Magyar Honvéd magazin május 13-án megjelenő számában!
