Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izrael falat épít a libanoni határ mentén

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. május 1. 20:47

Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy megkezdte egy több mint egy kilométer hosszú falnak az építését a libanoni határ mentén, Metula izraeli település közelében.

A fallal a konfrontációk elkerülése a cél – közölte április 30-án, hétfőn egy katonai szóvivő, de mással nem indokolta az intézkedést. Hozzátette, hogy a falat a libanoni hadsereggel és a dél-libanoni ENSZ-békefenntartó erővel (UNIFIL) együttműködve húzzák fel.

A közszolgálati rádió azonban beszámolt arról: a több méter magas fallal akarják megakadályozni, hogy Libanonból tűz alá vegyék Metula település új negyedének házait, amelyek könnyű célpontnak számítanak. Az izraeli településsel szemben a határ túloldalán, egy kilométeres távolságban Kfar-Kila falu van. A fal felépítése néhány hétig fog tartani.

Izrael és a Szíria által támogatott Hezbollah síita mozgalom, amelynek nagy befolyása van Libanonban, 2006-ban mintegy egy hónapig tartó háborút vívott egymással. Izrael és Libanon között nincs békeszerződés, de hadseregeik vezetői rendszeresen találkoznak az UNIFIL égisze alatt, és megvitatják, hogyan tudják megakadályozni a határ menti fegyveres incidenseket.