Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Boszniában elítélték az első nőt háborús bűnökért

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. május 1. 18:38

A boszniai igazságszolgáltatás először ítélt el egy nőt háborús bűncselekmény elkövetéséért. A Szarajevóban székelő, háborús bűnökkel foglalkozó boszniai bíróság hétfőn meghozott döntésével öt és fél év börtönre ítélte Rasema Handanovicot, egy 39 éves muzulmán asszonyt, akit bűnösnek mondott ki abban, hogy az 1992-95-ös boszniai háború idején részt vett civilek és horvát katonák kivégzésében.

A nő bűnösnek vallotta magát három polgári személy és három horvát katona kivégzésében való részvételben. A háborús bűnt 1993. április 16-án követték el a dél-boszniai Trusina településen, ahol összesen 18 civilt és négy fogságba esett horvát katonát ölt meg a többségében muzulmánokból álló boszniai vezérkar közvetlen irányítása alatt álló Zulfikár kommandó. (Zulfikár volt a neve Mohamed próféta kardjának.)

Bár a boszniai háború idején a horvátok és a muzulmánok szövetségesek voltak a szerbek elleni küzdelemben, 1993-ban és 1994-ben tizenegy hónapon keresztül egymás ellen is harcot vívtak Bosznia középső és déli részén.

A háború után Rasema Handanovic az Egyesült Államokba emigrált, a kettős állampolgársággal rendelkező nőt tavaly decemberben adták ki Boszniának.

Handanovic a per során mély sajnálatát fejezte ki tettéért, és bocsánatot kért az áldozatok hozzátartozóitól.

„Bűnt követtem el, de akkoriban ezt nem tudtam" – mondta a nő, aki 1993-ban mindössze 21 éves volt. Ügyvédje azzal védte, hogy ő is háborús bűnök áldozata volt, szerb katonák megerőszakolták, élettársát és más családtagjait pedig megölték.

Bár a háborús bűnök vádjával akár 45 év szabadságvesztést is kaphatott volna, az ügyészséggel kötött, a bíróság által pénteken jóváhagyott vádalku keretében a nő vállalta, hogy tanúskodik más hasonló perekben egykori társai ellen.

Boszniában jelenleg két horvát nemzetiségű nő ellen folyik per, egy szerb nő pedig letartóztatásban van háborús bűncselekmények miatt. Az illetékes ügyészség tájékoztatása szerint a nyomozás során tucatnyi más nő neve is felmerült.

Biljana Plavsic, a boszniai Szerb Köztársaság volt elnöke az egyetlen nő, akit háborús bűnök miatt 11 év börtönbüntetésre ítélt a hágai Nemzetközi Törvényszék. A most 81 éves Plavsic a büntetés kétharmadát leülte, és jelenleg Belgrádban él.