Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izrael felkészült egy Irán elleni háborúra

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. május 11. 6:36

Izrael felkészült egy Irán elleni esetleges háborúra. “Az izraeli légierő vezető szerepet játszott a libanoni és palesztin területeken a gerillák ellen végrehajtott támadásokban, s megszerezte mindazokat a képességeket, amelyek egy esetleges Irán elleni csapáshoz szükségesek” – mondta Móse Jaalon miniszterelnök-helyettes.

“Ezeket a képességeket használhatjuk a Gázai övezetben a terror elleni háborúban, a libanoni rakétákkal, vagy a szíriai hagyományos haderővel szemben, de akár egy olyan távoli állam ellen is, mint Irán" – folytatta Jaalon, aki egykor az izraeli hadsereg vezérkari főnöke is volt.

A Közel-Kelet egyetlen atomhatalma 1981-ben egy iraki atomreaktor, majd 2007-ben egy szíriai létesítmény ellen vetette be légierejét. Ám ami sikerült akkor és ott, az kudarcot vallhat máshol – vélik független szakértők, akik túl távolinak, szétszórtnak és jól védettnek látják az iráni atomlétesítményeket.

Az izraeli vezetők ritkán használják a háború kifejezést Iránnal kapcsolatban, bár a titkos iráni urándúsítás, a nagy hatótávolságú rakétákra vonatkozó tervek és a teheráni vezetés által alkalmazott ellenséges retorika miatt Izrael halálos fenyegetésként tekint az iszlám köztársaságra.

A zsidó állam hivatalosan ugyan támogatja az Irán ellen hozandó ENSZ BT-szankciókra vonatkozó erőfeszítéseket, de Netanjahu és más izraeli tisztviselők szerint minden eshetőségre fel kell készülni.

Két másik magas rangú izraeli tisztségviselő arról beszélt a napokban, hogy az Egyesült Államok által előnyben részesített diplomáciai nyomásnak adni kell egy esélyt. “Úgy hiszem, június közepére lesznek ugyan új szankciók, de ezek felhígulva kerülnek majd ki a tárgyalóasztalról, és nem valószínű, hogy hatékonyak lesznek" – idézte egy szóvivő Ehud Barak védelmi minisztert. “Mindazonáltal fontosak a szankciók, hiszen az eddigi halogatás csak jót tett Iránnak"- folytatta. “S emellett nagyon valószínű, hogy egyes európai országok más, hatékonyabb szankciókat is életbe léptetnek majd" – vélte Barak.

Egy másik miniszterelnök-helyettes, Dan Meridor, aki Jaalonhoz és Barakhoz hasonlóan Netanjahu belső köréhez tartozik, azt hangsúlyozta, hogy Irán megzabolázása globális kihívás. “Ha végül Irán mégis megszerzi az atombombát, annak komoly következményei lesznek a jelenlegi világrendre, hatalmi egyensúlyra és a játékszabályokra nézve."

Jaalon egyébként úgy vélte, Izrael lényegében már most is konfliktusban áll Iránnal, hiszen az ország Izrael ellenségeinek – köztük a palesztin Hamásznak és a libanoni Hezbollahnak – a legfőbb támogatója.