Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izrael rakétapajzsot állít fel

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. február 22. 10:43

Az izraeli hadsereg rakétapajzsot állít fel és tesztel a héten Tel-Aviv környékén a szokásos „évi rutingyakorlat keretében” – mondta el egy izraeli katonai szóvivő február 20-án, hétfőn Jeruzsálemben.

A „vaskupola" néven ismert rendszert mindössze néhány napig működtetik. A rakétapajzsot eddig a Gázai övezet környékén alkalmazták a palesztin szélsőségesek által kilőtt robbanóeszközök elhárítására.

A tel-avivi gyakorlatozásnak különös jelentősége van, főként az utóbbi hetek izraeli fenyegetéseinek fényében. A zsidó államban sokat beszélnek az iráni nukleáris létesítmények elleni támadás lehetőségéről.

Egy izraeli katonai művelet esetén Tel-Aviv és környéke elsődleges célpont lenne az irániak és szövetségeseik számára. Aviv Kocsavi, az izraeli katonai hírszerzés vezetője szerint mintegy 200 ezer rakéta hullhat az ellenséges területekről Izrael földjére.

Az iráni nukleáris létesítmények elleni izraeli légicsapás sokkal keményebb diónak bizonyulhat, mint az iraki Osirak reaktor 1981-es, illetve egy feltételezett szíriai reaktor 2007-es lebombázása amerikai biztonsági szakértők szerint.

A Nyugat azzal vádolja Iránt, hogy békésnek mondott atomprogramjának valódi célja nukleáris fegyverek kifejlesztése, amit Teherán tagad. 2006 óta az ENSZ Biztonsági Tanácsa hat határozatban ítélte el az iráni atomprogramot. A zsidó állam szerint a nemzetközi szankciók nem érték el a kívánt hatást, azaz nem sikerült eltántorítaniuk az iszlám köztársaságot nukleáris programjának folytatásától. Washington azonban egyelőre türelemre inti Izraelt, és továbbra is ragaszkodik a konfliktus diplomáciai úton való rendezéséhez.