Izrael szerint elfogult az ENSZ-jelentés
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2010. szeptember 23. 10:03Elfogultnak minősítette Izrael az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának jelentését, amelyben a testület megállapította, hogy a Gázai övezetbe tartó nemzetközi segélyflottilla elleni májusi támadással a zsidó állam súlyosan megsértette az emberi jogokat.
Az izraeli külügyminisztérium közleményben hangsúlyozta: a szerdán
Genfben közzétett jelentés elfogult, ahogyan az a testület is, amely
készítette. A közlemény megjegyezte, hogy Izrael – két nemzetközi megfigyelő részvételével – saját maga is vizsgálatot kezdett az ügyben, sőt részt vesz a Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár által indított vizsgálatban. Ezen kívül minden más kezdeményezés felesleges és hasztalan – tette hozzá az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának jelentésére célozva.
Az ENSZ által felkért szakértők megállapították: az izraeliek „elfogadhatatlan brutalitást" alkalmaztak a támadás során, s egyértelmű bizonyítékok állnak rendelkezésre ahhoz, hogy a támadást végrehajtó izraeli katonákat többféle bűncselekmény, köztük szándékos emberölés és embertelen bánásmód miatt felelősségre vonják.
A támadásban nyolc török és egy amerikai állampolgárságú török aktivista életét vesztette.
Izrael arra hivatkozott, hogy katonái önvédelemből kényszerültek erőszak alkalmazására.