Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izrael újabb félezer palesztint bocsátott szabadon

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. december 19. 20:38

Izraelben bebörtönzött palesztinok újabb népes csoportja, 550 ember nyerte vissza szabadságát december 18-án, vasárnap este annak a fogolycserének a keretében, amelyben öt év után kiszabadult a palesztin fogságból Gilád Salit izraeli katona.

Izrael ezzel teljesítette azt az egyiptomi közvetítéssel tető alá hozott megállapodást, amelyben vállalta 1027 palesztin fogoly elengedését. A hivatalos adatok szerint további több mint 4200 palesztint tartanak fogva Izraelben.

Az izraeli legfelsőbb bíróság vasárnap elutasította a merényletek áldozatainak hozzátartozóit képviselő csoport fellebbezését. A beadvány célja az volt, hogy meghiúsítsák a palesztinok elengedését. A csoport szerint az izraeli kormány bátorítja a további merényleteket és túszejtéseket azzal, hogy aránytalanul sok palesztint bocsátott szabadon.

A vasárnap késő este elengedett palesztinok túlnyomó többsége Ciszjordániából való, a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette mérsékelt Fatah mozgalom tagja, sokukat kisebb súlyú bűncselekmények miatt ítélték el. Az 550-ből csak 41 volt a radikális iszlamista Hamász uralta Gázai övezet lakosa.

Az első lépcsőben elengedett 477 palesztin között több tucatnyian voltak olyanok, akiket életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek, mert részt vettek autóbuszok és más hasonló célpontok ellen elkövetett, összesen több száz halálos áldozatot követelő pokolgépes merényletekben.

A Hamász népszerűsége nagyot nőtt a fogolycsere októberi első felvonása után. Megfigyelők szerint Izraelnek érdeke Abbász és a mérsékelt Fatah megerősödése, különösen most, hogy úgy tűnik, szerte a Közel-Keleten előretörnek a Hamászhoz hasonló nézeteket valló iszlamista erők.