Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közös kiképzésen a szentendreiek és a tataiak

Szöveg: Dr. Varga József |  2011. december 20. 7:19

Az MH 25. Klapka György Lövészdandár és a szentendrei MH Altiszti Akadémia katonái tartottak közös kiképzést advent negyedik hetében a csobánkai gyakorlótéren, majd Tatán.

A december 12–13-i közös kiképzésbe az afganisztáni misszióra induló MH Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport (OMLT) nyolcadik váltásának katonáit, illetve az MH Altiszti Akadémián három hónapos alapkiképzésen részt vevő szerződéses legénységi állományt vonták be. A foglalkozás egyik fő célja az volt, hogy a két katonai szervezet külön-külön meglévő képességeit és tapasztalatait „összeadják", így a jövőben, saját kiképzéseiken jobb eredményeket érjenek el.

1595928984
A foglalkozás az első nap délelőttjén a járőralakzatok kialakításával kezdődött, majd a járőr lakott területen való alkalmazásával folytatódott. A délután során a helységharc alapjait sajátították el a katonák, este pedig a nyugvást és a nyugvásbiztosítást gyakorolták.

Másnap a lesállás, a rajtaütés, az épületeken belüli fegyveres tevékenység került sorra. A foglalkozásokat négy csoportban, a normál hétköznapi kiképzések során alkalmazott „forgószínpadszerű" rendszerben tervezték. Az egyik ponton a különböző helyiségek átvizsgálása, a másikon a folyosók leküzdése, a kereszteződésekben való mozgás és harc sajátosságai, a harmadikban fegyverfogások begyakorlása, míg az utolsó foglalkozási helyen az épületek közötti mozgás, mozgásbiztosítás elsajátítása történt.

Tóth István őrnagy, a tatai dandár lövészzászlóaljának megbízott parancsnoka, egyben az OMLT nyolcadik váltásának kijelölt parancsnoka elmondta: a közös kiképzés ötlete a mentorálási gyakorlat terveinek összeállításakor merült fel. Azért vonták be a felkészítésbe a szentendrei katonákat, mert így lehetett a legjobban modellezni a majdani missziós tevékenységet. Az Afganisztánba készülő kiképzők így mentorálási feladataikat a leghatékonyabban gyakorolhatták, a szerződéses katonák pedig új ismeretekhez jutottak.

A közös kiképzés december 14–15-én Tatán folytatódott, ahol az MH Altiszti Akadémia Nemzetközi Kiképző Alosztálya rendezett foglalkozást a nem hagyományosan előállított és alkalmazott robbanóeszközök elleni tevékenység (C-IED) témakörében az OMLT nyolcadik váltására készülő katonák számára. 

1595928985

 Fotó: A szerző felvételei