Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izraeli kórházban ápolják a Hamász egyik vezetőjének családtagját

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. május 28. 18:02

A Tel-Aviv központjában lévő Ichilov kórházban ápolják Iszmáil Háníjének, a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet egyik legfőbb vezetőjének unokahúgát - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál május 27-én, csütörtökön.

A portál értesülései szerint Hánije unokahúga mintegy egy hónapja fekszik az izraeli kórházban, ahol csontvelőátültetésen esett át. Az egyik izraeli kereskedelmi televízió szerint az érintett beteg 17 éves, a Walla hírportál viszont úgy tudja, hatéves kislányról van szó. A korábbi években Hánije anyósát, lányát és unokáját is ápolták izraeli kórházban.

Az Ichilov kórház nem kívánta kommentálni a hírt. Izraelben humanitárius okokból rendszeresen kezelnek súlyos betegeket a Gázai övezetből és Ciszjordániából, akiknek ellátási költségét a Palesztin Hatóság fedezi.

Iszmáil Hánije, aki a Hamász politikai irodájának vezetőjeként Katarban él, "győzelemnek" nevezte a múlt héten véget ért rakétaháborút és üdvözölte az izraeli arabok körében kitört zavargásokat, mert azok szerinte meghiúsították Izrael normalizációs kísérletét saját arab lakosságával és az arab világgal.