Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izraeli rakétatámadás érte Damaszkusz környékét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2023. április 6. 20:47

Izraeli rakétatámadás érte április 4-én, keddre virradóra Damaszkusz környékét, két civil meghalt – jelentette a SANA szíriai állami hírügynökség katonai forrásokra hivatkozva.

A tájékoztatás szerint a rakétákat a Golán-fennsík térségéből lőtték ki nem sokkal éjfél után, az állami televízió azt közölte, hogy a légvédelem a legtöbb rakétát megsemmisítette.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civil szervezet szerint a támadások a hadsereg, valamint Irán-barát milíciák Damaszkusz környékén lévő támaszpontjait célozták. A szíriai polgárháború eseményeit nyomon követő szervezet aláhúzta, hogy idén ez már a tizedik izraeli légicsapás Szíria ellen.

Izrael az utóbbi években számos légicsapást mért szíriai célpontokra, a hadsereg, valamint a damaszkuszi kormánnyal szövetséges erők és a libanoni Hezbollah állásaira. Bár a támadásokról szóló híreket az izraeli hadsereg rendszerint nem kommentálja, az izraeli vezetés többször leszögezte: mindent megtesz azért, hogy Irán ne vethesse meg a lábát Szíriában, különös tekintettel a Golán-fennsík térségére.