Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Izraelnek kémkedett – letartóztatták

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. április 22. 20:07

Az amerikai hatóságok letartóztattak kedden egy mérnököt azzal a gyanúval, hogy katonai titkokat adott át Izraelnek. Az adatok között szerepeltek az Izrael számára fontos Patriot rakétarendszer adatai. Ez a fegyver eddig a leghatékonyabb az első Öböl-háborúban Irakból indított Scud rakéták ellen.

A mérnök atomfegyverekről, harci repülőgépekről és légvédelmi rakétarendszerekről szállított adatokat a közel-keleti országnak az 1980-as években – közölte a washingtoni igazságügyi minisztérium.

Az amerikai születésű és állampolgárságú Ben-Ami Kadish a hadsereg egy fegyverfejlesztési központjában dolgozott a New Jersey állambeli Doverben. A feltételezés szerint ugyanannak az izraeli összekötőnek jelentett, aki a jelenleg életfogytiglani börtönbüntetését töltő, egykor ugyancsak Izraelnek kémkedő Jonathan Jay Pollardtól is információkat kapott.

A vádirat szerint Kadish 1979 és 1985 között kémkedett, és ez év márciusáig még tartotta a kapcsolatot az izraeli kormány névtelen összekötőjével. A mérnök hazavitte munkahelyéről a titkos anyagokat, amelyeket háza pincéjében fényképezett le az izraeli összekötő. Kiderült, hogy egyebek között a Patriot rakétarendszerekről szolgáltatott ki bizalmas adatokat.

Címkékrakéta