Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Janicsárok” Győrújbaráton

Szöveg: Bányász Eszter | Fotó: Kertész László |  2022. július 20. 8:49

Hagyományőrző tematikájú honvédelmi tábort szervezett az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred 19. Szalontai Ferenc Területvédelmi Zászlóalj Győrújbaráton, július 18-tól.

Győrújbarát honvédelmi tábor (1)

Az első napi közelharc oktatás után, már rögtön kedden a 12-15 éves táborozóknak alkalmuk nyílt betekintést nyerni a török kori harcmodorba. A Gölbasi Vitézei Egyesület bemutatója előtt egy kötetlen beszélgetés során megszerezték a szükséges történelmi háttértudást, majd maguk is kipróbálhatták a janicsárok korhű fegyvereit.

A hét további részében egy bátorságpróbával összekötött éjszakai túra vár a táborlakókra, a harcászati ismeretek megszerzése érdekében paintballal gyakorolhatják a célba lövést, valamint ellátogatnak a komáromi erődrendszerbe is. A tábor egy rövid műsorral zárul a szülők részére, így a 24 táborozó be tudja mutatni az öt nap alatt tanultakat, például az alakzatban való menetelést is.

Győrújbarát honvédelmi tábor (3)

A tradíciók megőrzésének és tiszteletének a jelentősége nem csupán az egyes programok kapcsán kerül előtérbe, a táboroztatók igyekeznek minél inkább kihangsúlyozni az olyan mindennapibb mozzanatok szimbolikus jelentését is, mint egy zászló felvonása vagy az őrség szerepe. A táborozó fiatalok nagyon lelkesek, hajtja őket a kíváncsiság, mind a Magyar Honvédség munkáját, mind a múltbeli fegyverkezést illetően. A rendet és fegyelmet meglehetősen jól viselik, ugyanis nagyon tetszik nekik, hogy megtapasztalhatják egy katona átlagos napjának egyes részeit.

A tábor népszerűségét jól mutatja, hogy a meghirdetés utáni első két órában az összes hely betelt, és a gyerekek közül sokan már most biztosak benne, hogy jövőre is jelentkezni fognak.