Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Japán hadihajók a kalózok ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2009. március 13. 12:29

Hadihajókat vezényelt pénteken a japán hadügyminiszter a szomáliai vizekre, hogy segítsenek a térségben garázdálkodó kalózok elleni küzdelemben.

Hamada Jaszukazu kormánydöntés alapján két rombolót küldött Afrika szarvához. Feladatuk egyelőre kizárólag japán hajók védelme lesz, a kabinet azonban pénteken elfogadott egy törvénytervezetet, amely Japánnal semmiféle kapcsolatban nem álló kereskedelmi hajók védelmére is felhatalmazná a haditengerészeket, és az eddiginél jóval szélesebb körű fegyverhasználati jogosultságokat biztosítana számukra.

A jogszabálytervezetet – amelyet most a parlament elé terjesztenek – összhangba kellett hozni a második világháború után bevezetett, pacifista szellemű alkotmánnyal, amely csupán a haza védelmére, önvédelemre hatalmazza fel a hadsereget. A kormány érvelése szerint a kalózok elleni fellépés bűnüldözési feladat, és nem katonai akció, ezért nem lenne alkotmánysértés, ha japán hadihajók tengeri rablókra támadnának.

A szomáliai partoknál portyázó kalózok ellen már 18 ország küldött hajókat. Legutóbb – csütörtökön – Pakisztán jelentette be, hogy részt vesz a műveletben, amelynek során a tavaly novemberi 37-ről idén februárra leszorították hétre a kereskedelmi hajók ellen egy hónap alatt végrehajtott kalóztámadások számát.

A nyersanyagokban szegény Japánnak különösen fontos a Szomália előtt vezető forgalmas tengeri kereskedelmi útvonal biztonsága. Az ország nyersolajszükségletét például 80 százalékban közel-keleti forrásokból fedezi, s a szállítmányok nagy része áthalad a veszélyeztetett zónán.

1595884853