Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Jelenleg nincs szó az októberi választások lehetőségéről”

Szöveg: honvedelem.hu/MTI |  2010. április 12. 10:06

A thaiföldi kormánykoalíció nem mérlegeli a választások októberre való előrehozatalának lehetőségét – közölték hivatalosan hétfőn, két nappal a kormányellenes tüntetők és a rendfenntartó erők 21 halálos áldozatot követelő összecsapása után. Panitan Vattanajagorn kormányszóvivő ezzel a thaiföldi médiának azt az értesülését cáfolta, miszerint vita folyik a koalícióban erről a kérdésről.

A kormány távozását követelő „vörös inges" tüntetők és a rendfenntartók szombati összecsapásaiban 17 civil, köztük egy japán újságíró és négy katona vesztette életét, emellett legkevesebb 863 sebesült meg, köztük mintegy kétszáz katona.

A „vörösök" azzal vádolják a rendfenntartó erőket, hogy védtelen civilekre lőttek, szemtanúk azonban láttak lőfegyvert használó tüntetőket. A kormány szóvivője vasárnap azt mondta, a katonák éles lőszerrel csak figyelmeztető lövéseket adtak le, a tüntetőkre csak gumilövedékkel lőttek.

Az utcai harcok, amelyek a rendkívüli állapot szerdai kihirdetését követően robbantak ki, az elmúlt csaknem két évtized legsúlyosabb összecsapásai voltak az évek óta visszatérő belpolitikai válságokkal küzdő délkelet-ázsiai királyságban.

Az ellenzéki tüntetők vasárnap Abhiszit Veddzsadzsiva miniszterelnök távozását követelték az országból, nem elégedve meg immár a korábban is követelt azonnali lemondásával. „Nem tárgyalunk a kormánnyal, nem tárgyalunk gyilkosokkal" – hangoztatta egyik vezetőjük, Dzsatuporn Prompan.

A tüntetők mindazonáltal hétfőn szabadon engedtek négy, szombaton túszul ejtett katonát. A fejleményt a tüntetőkkel tárgyaló rendőrfőnök jelentette be Bangkokban.