Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jövőre montenegrói katonák csatlakozhatnak a magyar PRT-hoz

Szöveg: Révész Renáta |  2009. július 8. 8:09

A héten hazánkba látogatott a montenegrói vezérkari főnök helyettese, Dragan Milosavljevic vezérőrnagy. A tábornok a honvedelem.hu-nak nyilatkozott a látogatás céljáról, és elárulta azt is, akár már jövő év elején montenegrói katonák csatlakozhatnak a Baghlan tartományban szolgáló magyar PRT-hoz.

A német-montenegrói kezdeményezésre létrejött találkozó a Magyar Honvédség Műveleti Központjának szervezésében jött létre. Az öt fős delegáció azért látogatott hazánkba, hogy egy esetleges hosszú távú együttműködés részleteiről kezdjenek el tárgyalni.

– A találkozónak kettős a célja. Egyrészt hazánk segíteni kívánja Montenegrót a NATO-csatlakozásban, másrészt elősegíteni, hogy az adott ország egy szakasszal csatlakozzon a Baghlan tartományban szolgálatot teljesítő magyar tartomány újjáépítési

1595889034
csoporthoz (PRT). Magyarország már megfelelő hadműveleti tapasztalattal bír ezen a területen, amelyet megosztunk a montenegrói katonai vezetéssel is – tudtuk meg Nagy Tibor dandártábornoktól, a MH Műveleti Központ parancsnokától, aki a tárgyalások során a HM Honvéd Vezérkart képviselte.

Természetesen a montenegrói vezérkari főnök helyettese találkozott magyar kollégájával is. Mikita János mk. altábornagy kedd reggel fogadta a montenegrói felet, aki a honvedelem.hu-nak is elárult egy-két információt a látogatásáról.

– Azért jött létre ez a találkozó, mert Montenegró számára Magyarország egyfajta összekötő szerepet tölt be a NATO-csatlakozás útján. Egyelőre az afganisztáni szerepvállalásunk részleteiről egyeztetünk a magyar kollégákkal, de ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor jövő év január-februárjában mintegy 30 montenegrói hivatásos katona kezdheti meg a szolgálatát a magyar PRT táborban. Reméljük, a most megalapozásra kerülő együttműködés hosszú távúnak bizonyul – mondta el Dragan Milosavljevic.

A megbeszélések programjában a montenegrói fél tájékoztatót kapott az afganisztáni szerepvállalásuk várható körülményeiről és feltételeiről, valamint látogatást tesz a PRT következő váltásának összeállításáért és felkészítéséért felelős 25. Klapka György lövészdandárnál.

Fotók: Zilahy Tamás