Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jutalomprogram a Bálnában

Szöveg: Snoj Péter | Fotó: a szerző felvételei |  2023. október 11. 16:24

A „175 éves a Magyar Honvédség” című kiállítást tekinthették meg október 10-én, a Bálna Honvédelmi Központban azok a diákok, akik példásan szerepeltek a még szeptemberben megrendezett „Vármegyék 1000 éve a Haza védelmében” konferenciasorozat első, győri állomásán.

„Egy országos konferencia-sorozatot tervezünk, amelyben vármegyénként mutatjuk be az ott történt eseményeket, az ott született katonahősöket a fiatalok számára” – foglalta össze a kezdeményezés lényegét Horváth Tamás, a HM Katonai Örökség Főosztály vezetője, hozzátéve: a cél az, hogy a fiatalok megismerjék a múltunkat, és büszkék legyenek hőseinkre. E sorozat első állomása zajlott szeptember 21-én Győrben „Vármegyék 1000 éve a Haza védelmében: Győr-Moson-Sopron vármegye a honvédelem szolgálatában” címmel, amelyen elismert és népszerű történészek mellett maguk a középiskolás diákok is igen színvonalas előadásokat tartottak.

A teltházas konferencia ifjú előadói számára egyfajta elismerésként, jutalomként szervezte meg a főosztály a mostani budapesti látogatást, amelynek keretében a Soproni SZC Hunyadi János Technikum, a Győri SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskola Technikum és a Magyar Műhely ÁMK Általános Iskola és Gimnázium fiataljai, illetve felkészítő tanáraik közösen tekinthették meg – információdús tárlatvezetés során – a „175 éves a Magyar Honvédség” elnevezésű kiállításegyüttest.

Horváth Tamás kérdésünkre azt is elmondta, hogy a konferencia-sorozat folytatódik, a tervek szerint évente két-három vármegyeszékhelyen rendezik majd meg a környékbeli oktatási intézmények diákjainak bevonásával.