Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közösségirányításból abszolváltak

Szöveg: Gyimóthy Levente | Fotó: Révész Csaba |  2023. október 11. 14:21

Lezárult az MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár bázisán megtartott négyhetes haladó altiszti tanfolyam.

RCS_2005_web

Az MH Altiszti Akadémia (MH AA) szervezésében megvalósuló képzést sikeresen teljesítő altisztek végzettségük igazolását Zsiros Tamás főtörzszászlóstól, az MH AA Altisztképző Központ parancsnokától, valamint Csizmadia Lajos főtörzszászlóstól, az 51-es dandár vezénylőzászlósától vehették át.

Zsiros főtörzszászlós megköszönte a katonáknak a tanfolyam során nyújtott hozzáállást és megbizonyosodott arról, hogy a vezetői beosztáshoz, oktatáshoz szükséges alapképességeket, ismereteket – az elméleti tudást követően – a hallgatók a gyakorlatban maximálisan alkalmazni tudják.

RCS_2040_web

Csizmadia főtörzszászlós köszönetet mondott az oktatóknak a magas színvonalú képzésért, és a résztvevőknek az elért eredményekért.

Puskás Zoltán zászlós, tanfolyamvezető szerint az altisztek olyan tudást sajátítottak el kommunikációs területen, amellyel jobban megismerhetik beosztottjaikat; azt, hogyan kell közbelépni egy konfliktusba, milyen módszerekkel kezeljék azt; és miként működtessék közösségként csoportjukat. Ennek megfelelően vizsgájuk sem egyénileg, hanem csoportosan zajlott: saját kiscsoportjuk működésére reflektálva prezentációkkal, különböző megfigyelési szempontok szerint.

RCS_2076_web

A következő haladó altiszti képzésre még idén, Tatán kerül majd sor.

Kapcsolódó cikkek
Szfvár (nyitó)

Vezetői képességfejlesztés

2023. szeptember 18. 15:02