Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kadétok látogatása

Szöveg: MH Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság | Fotó: Dévényi Veronika |  2022. december 11. 14:48

A halásztelki Bocskai István Református Oktatási Központ Honvéd Kadét Programban részt vevő osztályai tettek látogatást a közelmúltban az MH Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság (MH HTP) Lőkísérleti Vizsgáló Osztálynál.

htp2

A 42 kadétot Lajosbányai István ezredes, az osztály vezetője fogadta, és bemutatta a Táborfalván működő szervezet feladatrendszerét és működését. Dr. Sticz László vezérőrnagy, az MH HTP parancsnoka a 9-10. évfolyamos kadétokhoz szólva úgy fogalmazott: „a rend, fegyelem, tisztelet és kitartás olyan pozitív tulajdonságok, amelyek a kadét éveik alatt kialakulnak önökben, és amelyek a felnőtt életük során is hasznukra fognak válni. Kövessék a mintákat, amiket az oktatóiktól, családjuktól barátaiktól látnak; tűzzenek ki célokat, és érjék el őket.”

Kiemelkedő teljesítménye elismeréseként László Szabolcs 9. osztályos, valamint László Bianka 10. osztályos kadét emlékérmet vehetett át az MH HTP parancsnokától.