Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kadétszemle Mohácson

Szöveg: Kalina Zsolt törzszászlós | Fotó: a szerző felvételei |  2022. december 20. 12:17

„Középre nézz, tisztelegj!” – ezen vezényszavakat lehetett hallani december 16-án a mohácsi Radnóti Miklós Technikum és Szakképző Iskolában, ahol elöször mutatták meg magukat kadét egyenruhában - az intézmény nyílt napja alkalmából - a Honvéd Kadét Program keretében az iskola tanulói.

3

A rendezvény alkalmából, ünnepélyes keretek között fogadta a 80 fő honvéd kadét Hegedüs Norbert alezredest, a Magyar Honvédség 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred 52. Oszlányi Kornél Területvédelmi Zászlóalj parancsnokát, valamint Cserdi Áront, Mohács alpolgármesterét, és Riegl Adrián Miklós rendőr alezredest a Mohácsi Rendőrkapitányság vezetőjét.

Hegedüs Norbert alezredes beszédében kiemelte a Honvéd Kadét Program jelentőségét, és egyben köszönetet mondott az iskola igazgatójának, a program kitalálóinak, a szervezőknek, hogy részese lehetett az alaki szemlével egybekötött nyílt napnak, mint az 52. Oszlányi Kornél Területvédelmi Zászlóalj parancsnoka.

„Kadétként olyan tájékozottságot, tapasztalatot és jártasságot szereznek, ami inspirálhatja Önöket a katonai életpálya választására, másrészt mindannyian a honvédelemről, a haza védelméről felelősen gondolkodó állampolgáraivá válnak Magyarországnak” – fogalmazott Hegedüs Norbert alezredes.

Az esemény különlegessége volt, hogy a kadétok vezénylését Riegelman Zsolt, az iskola igazgatója hajtotta végre, aki egyben a mohácsi járás önkéntes területvédelmi tartalékos főhadnagya is.