Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kanada 2011-ben kivonul Afganisztánból

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. szeptember 11. 13:40

2011-ben kivonják a kanadai katonákat Afganisztánból, ha az előre hozott választást is a jelenlegi kormánypárt nyeri meg – ígérte a kanadai miniszterelnök két televízióállomás beszámolója szerint.

A kontingens küldetését márciusban hosszabbították meg 2011-ig. Stephen Harper kormányfő most, újságírókkal folytatott találkozója során nyilatkozott először arról, hogy újraválasztása esetére mik a tervei a misszió jövőjét illetően a Kanadai Konzervatív Pártnak. Október 14-én előre hozott választásokat rendeznek Kanadában.

“2011-ben hat éve lesz, hogy Kandahárban teljesítünk szolgálatot, talán ez a legveszélyesebb tartomány, és azt hiszem, megtettük a magunkét" – idézte Harpert a CBC és a CTV tévé.

Kanada 2002-ben küldött katonákat Afganisztánba, jelenleg 2500 katonája teljesít szolgálatot Kandahár térségében. 2008-ban 23, 2002 óta összesen 97 kanadai katona esett el az ázsiai országban. Egy közelmúltban készült közvélemény-kutatás szerint a lakosság 56 százaléka nem ért egyet Kanada afganisztáni katonai jelenlétével.