Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katlancsata - a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2023. január 19. 10:22

A sztálingrádi csatát a második világháború legjelentősebb összecsapásai között tartjuk számon. A Volga partján fekvő város birtoklásáért 1942/43 fordulóján lezajlott küzdelemben az alig egy évvel azelőtt még a teljes összeomlás határán álló szovjet hadsereg legyőzte a németeket, végleg magához ragadva ezzel a kezdeményezést a keleti hadszíntéren.

MH_202301_borito

Miután Adolf Hitler megértette, hogy a Szovjetuniót nem tudja egyetlen nagy hadjárattal térdre kényszeríteni, új elképzeléssel állt elő. Stratégiai szándékait a náci diktátor a 41. számú utasításában fogalmazta meg, részletesen azonban csak a hadművelet első szakaszával foglalkozott, amely során a Dontól nyugatra vívott katlancsatákban meg kellett volna semmisíteni a Vörös Hadsereg délen álló erőit. A tervezéskor Sztálingrád elfoglalása nem szerepelt a legfontosabb célok között; ez a szovjet erők elsöprése, illetve az olajtartalékok megszerzése mellett csupán másodlagos fontossággal bírt.

A Blau hadművelet viszonylag későn, 1942. június 28-án vette kezdetét, ami azt jelentette, hogy a Wehrmachtnak (az éghajlati viszonyokat figyelembe véve) mindössze szűk négy hónap állt rendelkezésére a győzelem kivívásához. Az elképzeléseket a Fedor von Bock tábornagy vezette Dél hadseregcsoportnak kellett átültetnie a valóságba, amely a támadás előestéjén 68 hadosztályból (egymillió katonából) állt. Ehhez csatlakozott még a 8. olasz, a 2. magyar, továbbá a 3. és a 4. román hadsereg, összesen 300 ezer fővel. A légi támogatást pedig a Wolfram von Richthofen vezette 4. német légiflotta 1500 repülőgépe biztosította.

További részletek a Magyar Honvéd magazin január 20-án, pénteken megjelenő számában!