Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai attasék a tatai dandárnál

Szöveg: Takács Vivien | Fotó: Tóth László |  2021. november 17. 11:15

Alakulatlátogatást szervezett a HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály a Magyarországra akkreditált véderő-, katonai- és légügyi attasék számára. A katonadiplomatákat a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár látta vendégül november 16-án, kedden.

Tata (8)

A tatai laktanyában Lőrincz Gábor dandártábornok, az alakulat parancsnoka fogadta a delegáció tagjait. Prezentációjában a dandár történetéről, szervezeti felépítéséről, rendeltetéséről és feladatrendszeréről beszélt. Előadásában kitért az elmúlt időszak katonai gyakorlataira is.

A parancsnoki tájékoztatót követően statikus bemutató következett. A kézi fegyverek mellett a katonai attasék megtekinthettek egy Leopard 2A4-es harckocsit és egy Gidrán páncélozott, többcélú, moduláris járműveket. Majd bepillantást nyerhettek a Leopard 2A4-es harckocsi szerelősátrába is.

Tata (3)

Lőrincz Gábor dandártábornok kérdésünkre válaszolva elmondta: nagy jelentősége van az ilyenfajta attasélátogatásoknak. „Fontos, hogy a Magyarországon akkreditált katonai attasék is meglátogassák az alakulatokat, hiszen így első kézből értesülhetnek a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program eredményeiről” – hangsúlyozta a dandár parancsnoka.

Ezután a katonadiplomaták a szomódi lőtérre mentek, ahol Leopard 2A4-es harckocsik lövészeti kiképzésével zárult a látogatás. A dinamikus bemutatót az attasék mellett Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos is megtekintette.