Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai parádé Abháziában

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2008. október 1. 9:15

Katonai parádé volt kedden a Grúziából egyoldalúan kivált Abháziában a terület “nemzeti ünnepe” alkalmából; ez volt a 15. ilyen megemlékezés, de az első azóta, hogy Abházia kinyilvánította függetlenségét.

Több száz katona menetelt a szakadár terület fővárosában, Szuhumiban, katonai járművek vonultak fel, miközben harci repülőgépek húztak el a levegőben.

Arra emlékeztek a katonai felvonulással, hogy az abház szeparatista erők 1990-ben győzelmet arattak a terület elszakadását megakadályozni igyekvő grúz hadsereg felett.

Dmitrij Medvegyev orosz elnök üdvözlő üzenetet küldött az abház nemzeti ünnep alkalmából, azt ígérve, hogy Oroszország a biztonsági helyzet terén és a gazdaság fellendítése érdekében is minden segítséget megad “abház barátainak".

Az augusztus elején Grúzia és Oroszország között kirobbant fegyveres konfliktus eredményeként Abházia – és vele együtt egy másik szakadár grúz régió, Dél-Oszétia – kikiáltotta függetlenségét, s ezt Moszkva augusztus 26-án elismerte. Grúzia és a nyugati országok élesen elítélték ezt a lépést.

Oroszországon kívül ez ideáig csak Nicaragua ismerte el a két terület önállóságát.