Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonák csaptak össze lázadókkal Szíriában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. április 2. 14:01

Legkevesebb 16 ember, köztük kilenc katona veszítette életét a Szíria keleti és észak-nyugati részén zajló harcokban és a felkelők támadásaiban Damaszkusz közelében – közölte április 1-én, vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

Az OSDH jelentése szerint öt lázadó, négy katona és egy tiszt halt meg a keleti Dajr az-Zaur kormányzóság Kurri falujában kitört heves harcok következtében. Négy további katona veszítette életét, amikor egy katonaszökevényekből álló csoport rátámadt egy katonai konvojra – közölte a civil szervezet.

Az erőszak azt követően is folytatódott, hogy Bassár el-Aszad bejelentette; „egyszer és mindenkorra" győzelmet aratott az ellenzék és a lázadók elleni harcban, miközben csapatai továbbra is az ellenállás leverésére törekszenek.

Az OSDH bejelentése egybeesett a Szíria barátai tömörülés Isztambulban megkezdett konferenciával, ahol több mint 70 arab és nyugati ország tanácskozik arról, hogyan lehetne nagyobb nyomást gyakorolni a szíriai rezsimre a Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár által kidolgozott hatpontos béketerv megvalósítása, és a válság megszüntetése érdekében.

CímkékENSZjog