Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonák is bekapcsolódtak a cseh-szlovák határ ellenőrzésébe

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. október 13. 19:58

Cseh katonák is bekapcsolódnak október 9-től a cseh-szlovák határ ellenőrzésébe – közölte a cseh hadsereg közleményére hivatkozta a CTK hírügynökség.

A jelentés szerint a cseh hadsereg 320 katonát, részben aktív tartalékosokat küldött a hét végén a határra, akik a rendőrséggel közösen járőröznek.

Csehország a Szlovákiával közös határon kormánydöntés alapján szeptember 29-én ideiglenesen tíz napra újította fel a határellenőrzéseket, hogy korlátozza az illegális migránsok behatolását az országba. Tekintettel arra, hogy a helyzet nem javult, az ellenőrzéseket időközben húsz nappal, október 28-ig meghosszabbították.

A határellenőrzésekben eddig 500 rendőr és 60 vámtisztviselő vett részt. A terület nagysága miatt – a 251 kilométer hosszú határszakaszon a 17 közúti, hét vasúti, valamint három folyami átkelő mellett a zöld határt is ellenőrzik – a rendőrséget 320 katona is megerősítette. Aktív tartalékosok most első ízben vesznek részt ilyen munkában – mutatott rá a hírügynökség. „Szükség esetén a hadsereg rendőrségi feladatokat is elláthat. Felkészültségünket a határvédelemre augusztus végén egy morvaországi gyakorlaton is leellenőriztük” – írja közleményében a cseh hadsereg parancsnoksága.

A cseh rendőrség a hivatalos adatok szerint eddig több 226 ezer személyt ellenőrzött a határon, és több mint 1700 illegális bevándorlót fedeztek fel. A hatóságok majdnem 50 embercsempészt vettek őrizetbe. Martin Vondrácek országos rendőrfőkapitány szerint az embercsempészek többsége ukrán, cseh, szíriai, moldovai és georgiai állampolgár volt.