Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonák is pucolják a partot

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2007. december 10. 12:05

Több ezer önkéntes próbálja megtisztítani az olajszennyeződéstől azt a dél-koreai partszakaszakaszt, amelynek közelében még pénteken ömlött nagy mennyiségű olaj a tengerbe.

Vödrökkel és lapátokkal szerelkeztek fel a helyiek, hogy megtisztítsák az olajszennyeződéstől Dél-Korea befeketedett tengerpartját. Többezres csapat: rendőrök, katonák és önként jelentkezők dolgoznak még mai Mallipónál, amelyhez két kilométernyi partszakasz tartozik. A hullámok folyamatosan hordják az olajszennyeződést, amit vödrökkel gyűjtőtartályba szállítanak. A szennyezett homokot külön gyűjtik. A befeketedett parton korábban virágok nőttek, most azonban haldokló állatok vonaglanak az olajtól szennyezett vízben és homokban.

A dél-koreai parti őrség szerint körülbelül ötven kilométer hosszú szakaszt érint a szennyeződés. Körülbelül tizenegy tonna nyers kőolaj ömlött a tengerbe pénteken, mikor egy elszabadult uszály kilyukasztott egy szállítóhajót.