Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonákká váltak

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: a szerző felvételei |  2021. december 16. 16:07

Alapkiképzésük befejeztével harmincketten tettek ünnepélyes keretek között katonai esküt december 16-án, csütörtökön, az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél.

eskü_Győr (3)

A katonai esküjüket letett újoncoknak elsőként Könczöl Ferenc ezredes, az alakulat parancsnoka gratulált. Hangsúlyozta: nincs még egy olyan hivatás, szakma, ahol arra kell esküt tenni, hogy az illető – ha kell – élete árán is megoltalmazza hazáját.

„Önök katonák szerettek volna lenni, az alapkiképzés pedig csak megerősítette elhatározásukat. Nem mindenki alkalmas katonának, de önök azok. A modern technikai eszközparkjában és szemléletében is megújuló Magyar Honvédségnek pedig elkötelezett, jól kiképzett, hazájuk iránt hűséges, bármikor bevethető honvédekre van szüksége. A katonai eskü egy életre szól, még akkor is, ha az ember adott esetben nem szolgál egész életében katonaként” – fogalmazott a parancsnok. Könczöl Ferenc ezredes ugyanakkor kiemelte azt is: a katonai hivatás bizony embert próbáló, hiszen a honvédek jelenleg is kulcsfontosságú frontokon – például határaink védelme, koronavírus-járvány – állnak helyt, védik az országot és az állampolgárokat.

eskü_Győr (5)

Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred idén összesen négyszer tartott alapkiképzést pályakezdő szerződéses tiszt, altiszt és legénységi állományú katonák számára. Utoljára az ország minden szegletéből származó, katonává válni szándékozó civilek érkeztek a légvédelmi egység likócsi bázisára, november 8-án. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság vezetésével a bevonulás első hetén az állományba vétellel kapcsolatos személyügyi eljárás lefolytatása, a szerződéskötés, a beöltöztetés és egyéb adminisztratív teendők vártak a bevonulókra, de fizikai, pszichikai és egészségügyi alkalmassági vizsgálatra, illetve a katonai szolgálat ellátásához szükséges tájékoztatókra is sor került.

A pályakezdő honvédek az alapkiképzés elemeként ugyanis rendszeres alaki foglalkozásokon, katonai testneveléseken vettek részt, megismerkedtek a honvédség életét alapjaiban meghatározó előírásokkal, szabályzókkal, elsajátítottak honvédelmi, nemzetbiztonsági, jogi, logisztikai és egészségügyi ismereteket, míg a felkészítésükből nem maradhatott ki a katonai tereptan, harcászat, műszaki, híradó, atom-, biológiai, és vegyivédelmi kiképzés sem.

eskü_Győr (7)

A felkészítés sikeres teljesítéséhez mindenkinek meg kellett felelnie a Magyar Honvédség Egységes Alapkiképzési Programjában meghatározott követelményeknek. Ez gyakorlatban nem jelentett mást, minthogy gyalogsági lövészeten, általános harcászaton, kézigránát dobógyakorlaton és robbantás foglalkozáson is helyt kellett állnia a résztvevőknek.

A frissen esküt tett újoncokat Szabó János százados, az alakulat tábori lelkészének áldása is elkíséri további katonai pályájukon.