Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Keceli ünnep - a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2022. július 18. 19:01

Különleges repülőgép-avatóra került sor a Múzeumok Éjszakája keretében Kecelen. A Pintér Művek Haditechnikai Park első repülőgépét, a 8202-es oldalszámú MiG–21MF típusú deltaszárnyút az intézmény alapítójáról, Pintér Józsefről nevezték el. A rendezvényen mások mellett részt vett Sándor Zsolt altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese is.

MH_2022_7_borito

A keceli Pintér Művek Haditechnikai Park idén is számos érdekességgel készült a Múzeumok Éjszakájára: a látogatók találkozhattak hagyományőrző katonákkal, megtekinthették régi járműveiket, korhű módon berendezett táboraikat, ízelítőt kaphattak az egykor az An–2, a Li–2 vagy az I–16 meghajtásáról is gondoskodó Svecov AS–62 léghűtéses csillagmotor egyedi hangjából, de beszélgethettek például mentődrón-pilótákkal és beszállhattak a kétüléses MiG–23UB kiképző vadászgépbe vagy a T–72-es harckocsiba.

A rendezvény részeként felavatták az egykor Kecskeméten szolgálatot teljesítő, 1989 decemberében végleg leállított, majd 1995-ben – első repülőgépként – Kecelre került 8202-es oldalszámú MiG–21MF vadászbombázót. A mostantól Pintér József nevét is viselő légi jármű az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület és a Pintér Művek együttműködése eredményeként újult meg.

További részletek a Magyar Honvéd magazin július 15-én megjelent számában!