„Kell egy jó láb és kell egy jó fej”

„1875. május 6-án rendezte a Magyar Athletikai Club – gróf Esterházy Miksa elnök vezetésével – a kontinens első, nyilvános szabadtéri sportrendezvényét Budapesten. 2000. május 2-án a kormány ennek az eseménynek emlékére május 6-át a Magyar Sport Napjává nyilvánította", ezzel a gondolattal nyitotta meg az ünnepséget Kocsis József, a HEMO igazgató helyettese.

A megemlékezéseket már 6. alkalommal tartják meg Veszprémben. A rendezvényt minden esetben összekötik azzal, hogy egy-egy sportág történetét is bemutatják. A feldolgozásban előnyt élveznek azok a sportok, melyeknek vannak emlékezetes veszprémi gyökerei: az elmúlt években így került sor a labdarúgás, kézilabda, atlétika, birkózás, torna történetének a feldolgozására. Az adott sportághoz kötődően minden esetben hívnak néhány olyan kiemelkedő személyt, akik világversenyeken abban a sportágban már bizonyítottak.

Idén a rendezők a tájékozódási futást választották a bemutatandó sportnak. Díszvendégnek Monspart Sarolta 14-szeres magyar bajnokot, világbajnokot, valamint Kiss Zoltán IX. egyéni világbajnoki helyezettet hívták meg. A rendezvényen egy kis kiállítás keretében mutatták be azokat az érmeket, serlegeket, képeket,albumokat, amelyek a tájékozódási futó szakosztályhoz kapcsolhatóak. Monspart Saroltavilágbajnoki érmének a kiállításával járult hozzá a bemutató sikeréhez.

A megnyitót követően a veszprémi tájékozódási futás előtörténetével Dr. Sipőcz József sporttörténeti kutató foglalkozott, majd ezt követően Vass Tibor nyugállományú ezredes mutatta be a Veszprémi Honvéd Sportegyesület tájékozódó futó szakosztályát. Hangsúlyozta, hogy ennek a sportnak nagyon erős honvédségi kötődései vannak. A kezdetekben a katonák sportja volt és később terjedt el a civil lakosság körében elsősorban a skandináv országokban. Ezekben az országokban mára már akkora hagyománya van, hogy az iskolákban is tananyagként kezelik. Ezért is volt akkora jelentőségű az a siker, amit a rendezvényen részt vevő Monspart Sarolta ért el, és legyőzte az abban az időben verhetetlennek hitt skandináv tájfutókat.

1920-tól vannak írásos nyomai Veszprémben a tájfutás elődjének nevezhető turisztikai szervezet működésének. A jelenleg működő szakosztály 1975-ben alakult meg Honvéd Schönhertz Tájfutó Szakosztály néven. 1978-as év hozta meg az első nagy eredményt, ekkor Szabó László az egyesület színében versenyezve szerzett magyar bajnoki helyezést. Ezt mára számtalan első hely és egyéb dobogós helyezés követett. 1979-ben az országos sajtóban a szakírók úgy fogalmaztak, hogy ez az ország legerősebb tájékozódási futó szakosztálya.

Nagy rangot kaptak a szakosztály által rendezett és az országos versenynaptárban szereplő Honvéd Kupa versenyei. 1988-tól ezek a versenyek két naposak lettek és a Bakony adta lehetőségeket felhasználva változatos helyszíneken látták vendégül a versenyzőket az ország minden részéről. Még Monspart Sarolta is elismerte, hogy feledhetetlen élmény volt számára az 1976-os, a Jákó-hegyen megrendezett Honvéd Kupa.

A veszprémi rendezvények sorában kiemelkedő volt az 1994-ben, a városban megrendezett versenyük. Végre a sportot szerető közönségnek is megtudták mutatni magukat, mert ahogy Vass Tibor fogalmazott, sajnos az ő sportjuk alapvetően olyan, hogy nem a nagy közönség előtt zajlik, ezért kevésbé ismert.

Jelentősek voltak azok az eredmények is, amit katona berkekben szerzett a szakosztály. Sok nemzetközi katonaversenyen vettek részt és nagyon jó eredményeket szereztek. Rendszeresek voltak az osztrák magyar tájfutó versenyek is és ezek bizony sok esetben okoztak irigységeket, mert amíg más katona számára a nyugat tabu volt, addig ők már akkor sokat mentek versenyezni a nyugati országokba.

A megemlékezést követően lehetőség volt a kérdéseket feltenni a két vendégnek.Monspart Saroltát szembesítette egy jelenlévő az egykori mondásával, amely szerint a tájékozódási futáshoz nem kell egyéb, mint két jó láb és két jó cipő. A megszólított ma már ezt egy kicsit módosítja, szerinte kell a két jó láb és kell egy jó fej – ami nagyon fontos – , mert segíti a tájékozódást és a dönteni tudást abban, hogy mit képes az egyén fizikailag bevállalni. Sokan ez utóbbival nem rendelkeznek és idő előtt elfutják magukat, mert nem tudják ténylegesen felmérni hogy mire képesek.

Hangsúlyozta, hogy minden sportban már az elinduláskor benne van a siker és a kudarc lehetősége és ez fokozottan igaz a tájfutásra is. Itt a pillanatok tört része alatt kell dönteni, hogy merre menjen valaki. Ez a döntés a végső helyezést nagymértékben befolyásolhatja. Azok, akik ezt a sportot 2-3 évig csinálják az életben is érzik a döntés felelősségének a súlyát és kevésbé tévednek el.

Kiemelte, hogy a tájfutásban a katonai szakosztályok jentőségét ismerte el az a tény, hogy a Magyar Tájfutó Szövetség elnökei szinte mindig magas rangú katonai vezetők voltak. Egy másik kérdésre eléggé elérzékenyülve elevenítette fel az 1972. október 29-i maratoni futásának emlékét, ahol női versenyzőként először futott három órán belüli eredményt. A rendezvény része volt az a kiállítás melyen azoknak a katona sportolóknak állítottak emléket, akik olimpiát nyertek.

A rendezvény befejezéseként a HEMO melletti parkban berendeztek egy tájfutó pályát, ahol a fiatalok próbálhatták ki ügyességüket. A rendezők ezzel azt szerették volna bemutatni, hogy ezt a versenyt ma már akár egy város közepén is meg lehet rendezni.