Kemény fizikai kihívások rossz időben
Szöveg: Papp Nikolett | 2009. szeptember 18. 12:57Már több évtizede tradicionálisan Szentendre ad otthont a Magyar Honvédség Katonai Háromtusa Bajnokságnak. Idén szeptember 16-án és 17-én – a HM Hadműveleti és Kiképzési Főosztály szakmai felügyeletével – zajlott le a verseny két helyszínen, a MH Központi Kiképző Bázis izbégi lőterén és a laktanya sportpályáján.
A bajnokságon húsz alakulat csapata vett részt, összesen 162 versenyző indult 3 kategóriában: a két férfi kategóriában korcsoport szerinti megoszlásban (35 év alatt és 35 év felett) és női kategóriában. A rendezvényre ellátogatott a Magyar Honvédségnél korábban sportvezetői beosztásban szolgálatot teljesítő nyugállományú tisztek mintegy 20 fős csoportja.
A kifejezetten katonai mozgásokat igénylő Katonai Háromtusa Bajnokság az egyik legösszetettebb verseny a hadsereg-bajnokságok között, hiszen három versenyszámot foglal magába: a gépkarabély-lövészetet, kézigránát-hajítást és a késleltetett 3000 méteres felszereléses futást.
A szeptember 16-i megnyitón, Izbég lőtéren Dr. Isaszegi János mk. vezérőrnagy, a
A bajnokság másnapján, szeptember 17-én a versenyzőknek nem csupán a fizikai kihívással kellett szembenézniük, hanem a barátságtalan időjárási viszonyokkal is. A hűvös, esős időben megrendezett 3000 méteres felszereléses futás rajtsorrendje az előző nap végrehajtott lövészet és kézigránát-dobás eredményei alapján alakult ki. Ennek lényege, hogy a két versenyszámban elért legtöbb ponttal rendelkező versenyző indult az első helyről, majd a következő a számított értéknek megfelelően. Az egyéni helyezési sorrendet a 3000 méteres felszereléses futás beérkezése, míg a csapat helyezési sorrendet csapatonként a három csapattag három versenyszámban szerzett pontszámának összege határozta meg.
35 év alatti korcsoport:
I. MH Támogató Dandár
II. MH 25. Klapka György Lövészdandár
III. MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj
35 év feletti korcsoport:
I. MH 25. Klapka György Lövészdandár
II. MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred
III. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
Női kategória:
I. MH 25. Klapka György Lövészdandár
II. MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj
III. MH Támogató Dandár
Összesített helyezések:
I. MH 25. Klapka György Lövészdandár
II. MH Támogató Dandár
III. MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred
Az összesített eredmények alapján a vándorserleget a MH 25. Klapka György Lövészdandár csapata vehette át, emellett számos különdíjjal jutalmazták a legeredményesebb versenyzőket, csapatokat. Gratulálunk teljesítményükhöz!
Fotó: Dr. Varga József,
Papp Nikolett