Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Képek a honvédségről - egy kortárs művész ecsetéből

Szöveg: Balatoni Kitti |  2021. február 7. 9:35

Hatala Péter alkotásai között egy formabontó sorozat is fellelhető, amely épp olyan témát dolgoz fel, amelyben szigorú rend uralkodik: a honvédséget. A kortárs festőművésszel beszélgettünk.

Hatala_Péter (1)

Hatala Péter számos művészeti ágban jeleskedik. A veszprémi vár tövében kiállított féldomborműve mellett elsétálhattunk már, vagy megcsodálhattuk közel hatvan négyzetméteres rotringceruza-rajzát a budai Várnegyed egykori hostelében. Alkotásait számos kiállításon láthattuk, 2016-ban a Veszprémi Tavaszi Tárlat különdíját is hazavihette. Az ott elismert, azóta is bővülő sorozatában a katonaság témáját dolgozza fel, rendhagyó módon.

„A festményeket először Photoshop programmal tervezem meg. Sokszor használom a png formátumú képekre jellemző, áttetsző hátteret jelző négyzetrácsot. Ez egy effekt, amit a képeken megfestek. Vegyes technikával dolgozok: az első flekkekhez általában akrilt használok, majd olajjal kerülnek fel a finomabb árnyalatok. Sokszor a figurák esetében mákolajjal kevert fehér olajfestékkel dolgozok a körvonalakon belül. Ezután abba keverem bele a színeket, amelyek végül magán a festményen keverednek ki” – árulja el a művész, hozzátéve azt is, miért a honvédség témája ihlette meg.

Hatala_Péter (3)

„A hadsereg erőt sugárzó, tetszik az a szervezettség és az összetartozás, amit képvisel. Sem bírálatot, sem csodálatot nem fogalmazok meg a képeimmel, egyszerűen csak be kívánom mutatni a kor eseményeit. Annak idején az utolsó hadköteles generációhoz tartoztam. Az osztálytársaimmal ellentétben én szívesen lettem volna katona. Érdekeltek a fegyverek, izgalmas volt számomra a haditechnika világa” – emlékezik vissza a művész.

„A képekkel kifejezett látványvilág közel áll hozzám. Ennek szemiotikai jelentősége van. Nem az a lényeges, hogy miért pont azt az adott haditechnikai eszközt festem meg, hanem a kinézet, a számomra szép formák a fontosak. Alkotás előtt csak böngészgetek és kiválasztom azokat, amelyek nekem tetszenek. A kortárs képzőművészetben, Amerikában van ez a fajta irányvonal, ahol akár egy figurát is darabjaira bontanak szét. Minden kornak megvannak a sajátos ikonográfiai elemei, amelyeknek van jelentéstartalma. Korábban sem feltétlenül mondták ki konkrétan, mi az. Használok mitológiai elemeket is, például görög szobrokat. A helikopteres képnél viszont Európé maga a nő. Ez a művészettörténeti utalások szempontjából is jelentős. Tehát fontos az, hogy adott esetben egy idősebb művészettörténész is tudja mihez kötni az alkotást. Egy kortárs festőművésznek azonban az a feladata, hogy mai látványokat hozzon létre” – vallja.

Hatala_Péter (2)

A sorozatot négy éve kezdte el, amelybe jelenleg négy-öt, közel 140-160 centiméter hosszúságú képet sorol, azonban kapcsolódnak hozzá további festményei is. A legutóbbit egy hónapja fejezte be és van, hogy egy-egy mű elkészítése is ennyi időbe kerül. A katonaságot feldolgozó alkotások több alkalommal voltak kiállítva, és tervezi a későbbiekben is bemutatni őket. „Hamarosan Veszprém Európa Kulturális Fővárosa lesz, így szeretném a sorozatot elvinni a Művészetek Házába, de szívesen kiállítanám Budapesten, a Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központban is” – mondja.

„Sok embernek elrugaszkodott ez a téma, nem akasztanák feltétlen a kanapé fölé, viszont az európai festészetben egy olyan vállfajt testesít meg, ami egyedülálló. Egy művésznek pedig fontos, hogy egyedit alkosson” – hangsúlyozza Hatala Péter, azt is elárulva, hogy mivel foglalkozik a festés mellett.

„2009-ben a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának festő szakán végeztem. Az évek alatt a festésen kívül egyéb munkákat is kellett vállalnom a megélhetésem biztosítása miatt, ahogy a legtöbb művésznek. Sokunk műtermet is bérel, ami még több kiadással jár. Nem egyszerű művészeti végzettség mellett más területen is karriert befutni, csak azért, hogy képes legyen az ember tovább alkotni. Kevés olyan cég van, aki például szobrászokat alkalmaz. Én a grafikát választottam, általában grafikusként helyezkedtem el, ahogyan most is. Emellett sokat dolgoztam belsőépítészeti, valamint alkalmazott művészeti projektekben is” – mondja. Így festményei és szobrai mellett, terveivel akár ismert áruházak kirakataiban is találkozhatunk.

Hatala_Péter (4)
Címkékkultúra