Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Törölné a Biden-kormányzat a jemeni lázadókat a terroristák listájáról

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. február 7. 10:49

Az amerikai külügyminiszter értesítette a washingtoni kongresszust arról, hogy humanitárius okból törölni akarja a jemeni húszi lázadókat azoknak a csoportoknak a listájáról, amelyeket az Egyesült Államok terroristának tart, és ezt gyorsan meg is tenné - közölte a minisztérium szóvivője.

A húszikat Mike Pompeo, a január 20-án leköszönt Trump-kormány külügyminisztere minősítette terroristává nem sokkal hivatali ideje lejárata előtt, amit a húsziknak Iránhoz fűződő kapcsolatával indokolta. Az ENSZ és a nemzetközi segélyszervezetek szomorúan fogadták ezt a lépést, mert akadályozza a humanitárius segítségnyújtást Jemenben, csak elmélyíti a világ legsúlyosabb humanitárius válságát. A húszik ugyanis hatalmas terület felett gyakorolnak ellenőrzést az arab országban, és oda csak kereskedők tudnak elegendő mennyiségű árut szállítani, segélyszervezetek nem. A lázadók terroristává nyilvánítása azonban azzal a szankcióval jár, hogy a kereskedők sem vihetnek oda árut.

A külügyminisztériumi szóvivő hangsúlyozta, hogy az új amerikai elnök, Joe Biden kormánya kizárólag humanitárius megfontolásból akarja levenni a húszikat a terroristák listájáról. „Az intézkedésnek semmi köze ahhoz, hogy mit gondolunk a húszikról, megvetendő magatartásukról, a civilek elleni támadásaikról, amerikai állampolgárok elrablásáról. És továbbra is támogatjuk Szaúd-Arábiát abban, hogy meg tudja védeni területét a húszik támadásaitól” - mondta.

A külügyminisztérium bejelentése előtt, csütörtökön Biden kijelentette, hogy az Egyesült Államok a továbbiakban nem támogatja a szaúdi vezetésű katonai beavatkozást a jemeni polgárháborúban, és azzal a felhívással fordult a szemben álló felekhez, hogy vessenek véget az évek óta tartó háborúnak. Pénteken a jemeni harcoló felek üdvözölték ezt, majd este az ENSZ azt fogadta elégedetten, hogy Washington leveszi a húszikat a terroristák listájáról.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború a húszi síita felkelők és a rijádi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között, amelyeket 2015 óta támogat a Szaúd-Arábia által vezetett nemzetközi katonai koalíció. Szaúd-Arábia attól tart, hogy regionális riválisa, Irán komolyabban megvetheti a lábát az Arab-félszigeten a síita fegyveresek térnyerése következtében. A jemeni polgárháborúban milliók váltak földönfutóvá, az ENSZ decemberi eleji becslése szerint több mint 233 ezer ember vesztette életét, és a világszervezet szerint a világ legnagyobb humanitárius tragédiája alakult ki az országban, ahol a lakosság körülbelül 80 százaléka szorul valamilyen segítségre alapvető szükségleteinek kielégítése érdekében.