Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Két új intézmény a Honvéd Kadét Programban

Szöveg: Orosz Gábor tartalékos szakaszvezető | Fotó: Baczkó Bernadett hadnagy |  2023. augusztus 25. 12:37

Újabb két intézmény csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz Bács-Kiskun Vármegyében. Augusztus utolsó hetében a kiskunfélegyházi Constantinum Gimnáziumban és a bajai Bereczki Máté Szakképző Iskolában került sor az együttműködés ünnepélyes aláírására.

IMG-3460

Az együttműködések aláírása során Huszár Ferenc ezredes, a 4. Területvédelmi Ezred parancsnoka beszédében kiemelte: sokan nem is tudják, hogy az élet hányféle területén állnak helyt nap mint nap a katonák. A honvéd kadétok nevelése is egy ezek közül a fontos feladatok közül.

„Aki képes megvédeni önmagát, az a családja és a hazája biztonságát is erősíteni tudja. A képzés keretében a fiatalok szerteágazó ismeretekre, tapasztalatokra és élményekre tehetnek szert. Köszönet illeti az intézményeket, amelyek megadják a lehetőséget arra, hogy a fiatalok megismerhessék a katonai pályát” – fogalmazott az ezredparancsnok.

IMG-3459

Mindák József, a Constantinum Gimnázium igazgatója beszédében kifejtette: első hallásra talán távol áll egy keresztény, katolikus iskolától a honvédelem. Jobban belegondolva azonban nagyon is közel állnak egymáshoz. Az egyházi iskolák évszázadokra visszanyúló múltja tükrözi, hogy az oktatás egyik fontos része a hazaszeretetre való nevelés. Szerdai Zsuzsanna, a Déli Szakképzési Centrum főigazgatója fontos lépésnek nevezte a kadét képzés beindítását is, amelynek egyik feltétele, hogy kiképezze és a megfelelő tudásanyaggal lássa el a programban részt vevő oktatókat.

A Honvédelmi Minisztérium a hagyományokhoz híven dísztanúsítvánnyal és emléktáblával látja el a programhoz csatlakozó intézményeket. A dokumentumokat és az emléktárgyakat Gramantik Zoltán, a HM Honvédelmi Nevelési Főosztály, Köznevelési és Ifjúságstratégiai Osztály főelőadója adta át az iskolák vezetőinek.