Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ki kér egy katonát?

Szöveg: Papp Nikolett |  2010. január 28. 9:18

A Szentendrei honvédségi nyugdíjasokból álló Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub évtizedek óta aktív részese a város kulturális életének. A klub által szervezett programokon rendszeresen részt vesznek a MH Központi Kiképző Bázis és a MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola vezetői, katonái. Ezúttal egy kolbásztöltő versenyre neveztek be…

A január 26-án megrendezett kolbásztöltő versenynek a HM Rekreációs és Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Szentendrei Intézménye adott otthont.
A gasztronómiai megmérettetésen összesen hat, háromfős csapat indult. A szentendrei nyugdíjasok csapatai mellett képviseltette magát a budapesti 1. Toborzó és Érdekvédelmi Központ Jóni László alezredes, parancsnok, valamint az MH KKB és az MH KPTSZI közös csapata, Korcsog László mk. alezredes, az iskola megbízott igazgatója vezetésével.
A nagy összecsapás előtt Koncz János nyugállományú ezredes, a szentendrei helyőrségi klub vezetője köszöntötte a versenyzőket, bemutatta a zsűri elnökét, Dr. Isaszegi János mk. vezérőrnagyot, a kiképző bázis parancsnokát, és a zsűri tagjait, Nagy György mesterszakácsot, illetve Horváth László vállalkozót.

1595896227
 

A köszöntés után kezdetét vette a verseny, a résztvevők nekiláttak „bekeverni" a rendelkezésükre álló 5 kg sertéshúst. Miután minden edényben a piros szín különböző árnyalataiban pompázott a nyersanyag, előkerültek a kolbásztöltő készülékek. Némelyik versenyzőnek kisebb nehézséget okozott a belek szakszerű felhelyezése, másoknál a gép működése okozott problémát, de a csapatmunkának köszönhetően sikerült leküzdeni a felmerülő akadályokat. A töltési folyamat végén az elkészült kolbászokat kisütötték, majd a zsűri megkezdte munkáját.

A helyezési sorrend felállítása nem volt könnyű, azonban mindhárom zsűritag egyöntetű véleménye alapján Korcsog László alezredes vehette át csapata képviseletében az I. helyezettnek járó díjat.
Az eredményhirdetés és a közösen elfogyasztott, jó hangulatú lakoma után Horváth László humorral fűszerezett vadásztörténeteivel szórakoztatta a verseny résztvevőit.

1595896227
1595896228