Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tűzszünetet ajánlottak a jemeni lázadók

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2010. január 28. 9:53

A jemeni zaidita lázadók tűzszünetet ajánlottak Szaúd-Arábiának – közölte egy magas rangú szaúdi katonai parancsnok. Szaid al-Gamdi vezérőrnagy, az első ejtőernyős dandár parancsnoka újságíróknak elmondta, hogy a lázadók nem lőnek, már nem támadnak a szaúdi erőkre. Hozzátette, hogy a királyság területén már nincsenek jemeni felkelők.

Háled bin Szultan herceg, szaúdi védelmi miniszter-helyettes arról számolt be, hogy a határ térségben folytatott harcok során 1500 jemenit fogtak el. Erőik a területet megtisztították, de néhány orvlövész még hátramaradt.

Szaúd-Arábia azután avatkozott be a zaidita lázadók és a jemeni hadsereg közötti harcokba, hogy a szaúdi területre beszivárgott jemeni lázadók november 3-án megöltek egy szaúdi határőrt. A szaúdi hadsereg a harcokban legalább 133 katonáját vesztette el.

A jemeni hadsereg 2004 óta harcol az iszlám síita ágából kivált zaidita lázadókkal. Az összecsapások augusztus 11-én újultak ki, amikor a hadsereg nagyszabású offenzívát indított az ország Szaúd-Arábiával határos északi tartományaiban.

Ez utóbbi kapcsán a The Washington Post szerdán azt írta, hogy amerikai katonák és az amerikai hírszerzés ügynökei nagy szerepet játszottak a jemeni hadsereg által a felkelőkkel, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet helyi ágával vívott térségbeli harcokban. Az amerikai napilap cikke szerint az összecsapásokban a 15 felkelő parancsnok közül hatot megöltek.

Barack Obama amerikai elnök hozzájárult a műveletek végrehajtásához, amelyek hat héttel ezelőtt kezdődtek és abban több tucatnyi amerikai katona vett részt. Õket egy olyan egység segítette, amely az al-Kaida parancsnokainak felkutatására szakosodott – írta az újság felelős beosztású tisztviselőkre hivatkozva, akik nem kívánták felfedni kilétüket.

A lap szerint az amerikai-jemeni együttműködés során több mint kéttucatnyi szárazföldi és légi műveletet hajtottak végre.

A The Washington Post fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az amerikaiak nem vettek részt a jemeni rajtaütésekben, hanem inkább a küldetések előkészítésében, a fegyverek és lőszerek szállításában játszottak szerepet. Az amerikaiak megosztották a jemeni erőkkel titkosszolgálati értesüléseiket, háromdimenziós térképeiket, valamint az al-Kaidával kapcsolatos helyzetelemzéseiket.

1595896228