Ki szelet vet...

Hitler 1940 végére dolgoztatta ki a Szovjetunió elleni mindent elsöprő támadás tervét, a Fall Barbarossát. A terv ugyanarra épült, mint ami a nyugati fronton már bejött a németeknek: villámgyors, tervszerű és precíz támadásra, amelyből az ellenségnek eszmélni sincs ideje. A hadművelet a számítások szerint mindössze néhány hónapot vett volna igénybe, a téllel gyakorlatilag nem is kalkuláltak, pedig, ha tanulhattak volna valamit Napóleon kudarcából, az éppen az orosz tél semmibe vétele lett volna.

A németek több mint 3,5 millió katonát vezényeltek a szovjet határra, majd 1941. június 22-én megindították az általuk eleve győzelemre ítélt támadást. Kezdetben minden a tervek szerint alakult, a Szovjetunió elleni offenzíva valóban villámsebességgel hozta az elvárt győzelmeket. Ám a németek hamarosan szembe kellett, hogy nézzenek az óriási területek okozta utánpótlási kihívásokkal, valamint az oroszok „utolsó emberig”  elven alapuló, elszánt ellenállásával. A náci vezérkar egysége megtört abban a kérdésben, hogy hová kell irányítani a fő csapást. Hitler végül Moszkvát jelölte meg végső célként, 1941. október 2-án pedig meg is indult a Tájfun-hadművelet, amelynek célja a főváros bevétele volt.

A hangzatos nevű terv azonban még mindig a villámháborús taktikára épített, így gyakorlatilag bele volt kódolva a bukás. Pedig az előrenyomulás üteme biztató volt, a németek már csak 140 kilométerre voltak Moszkvától, ám október közepén megérkezett az oroszok leghűségesebb szövetségese: a kegyetlen, mindent elpusztító tél. Minden az esőzéssel kezdődött, amitől a német páncélosok sártengerbe süllyedtek, erre jött rá a fagy, amitől még az üzemanyag is jégkásává vált. Október végére a német vezérkar beszüntette a támadást, amíg az utánpótlási problémákat nem rendezik. Ez az idő azonban lehetőséget adott Sztálinnak is, hogy friss csapatokat, harckocsikat és repülőket irányítson Moszkva védelmére.

A német támadás november 15-én indult el újra, december 2-án pedig már látótávolságig megközelítették Moszkvát, ám az orosz tél gyorsan eldöntötte a küzdelmet. A jeges viharokban mind a Wehrmacht, mind a Luftwaffe haditechnikai arzenálja csődöt mondott, de a gyalogság sem tudott semmit kezdeni a - 40 Celsius-fokos hideggel. A németek vesztesége hihetetlen volt: mindössze három hét alatt több mint 150 ezer katona lelte halálát a hidegtől, legyengültségtől és betegségektől. December 5-én a szovjet alakulatok félmillió dühös katonája indított ellentámadást, a németek pedig mintegy háromszáz kilométert vonultak vissza, hogy megpróbálják rendezni soraikat. A Fall Barbarossa és a Tájfun ezzel véglegesen megbukott. Az időjárási jelenségről elnevezett tervet az időjárás verte szét darabokra, olyannyira, hogy a németek soha többé nem tudták az abszolút kezdeményezést magukhoz ragadni. Hitler szelet vetett, vihart aratott, megindulva ezzel a bukáshoz vezető lejtőn.