Kijött a lépés

Amíg február–március fordulóján a főhadszíntér inkább a magyar hadvezetés torzsalkodásáról, semmint a csatazajtól volt hangos, addig Józef Bem ragyogó győzelmek sorozatával pontot tett hadjárata végére, s felszabadította Erdélyt. Mindazonáltal a hónap a nagy vetélytárs, Anton Puchner tábornok számára kezdődött jobban, aki a Medgyesnél vívott kétnapos csatában (1849. március 2–3.) legyőzte ellenfelét. A császári-királyi sikerben fontos szerepet játszott az észak-itáliai hadszíntérről érkezett flamand dandárparancsnok, Friedrich Van der Nüll ezredes, míg az újabb támadás részleteit szintén egy, az ottani háborúban edződött katona, a horvát Joseph Maroichich őrnagy dolgozta ki. Puchner új vezérkari főnöke a Segesvárra visszavonult Bem tábornok csapatait dél felől akarta megkerülni, hogy a lengyelt elvágja az utánpótlási bázisától, Székelyföldtől. Bem, tudomást szerezve a csapatmozgásokról, merész húzásra szánta el magát; megindult az üresen hagyott Segesvár–Medgyes országúton Nagyszeben felé.

Bem bravúrja

A császáriak hadműveleti bázisa ellen indított akcióban az időtényező rendkívüli jelentőséggel bírt. Ha ugyanis nem sikerül gyorsan elfoglalnia a várost, könnyen két tűz közé kerülhet Bem, aki azt is tudta, hogy Nagyszeben bevétele még korántsem jelentené a hadjárat végét, de győzelmi esélyei jelentősen megnőnének. Az ostromot ennek megfelelően nagy elszántsággal kezdte, s bár a dolgát valamelyest megkönnyítette, hogy seregét lekezelték az orosz védők (mint ismert, a szász–román komité felkérésére Alekszandr Lüders tábornok, a Moldvában és a Havasalföldön állomásozó cári 5. hadtest parancsnoka vállalta Nagyszeben, illetve Brassó védelmét), még így is hat órába került, amíg csapatainak sikerült birtokba venniük a várost.

További részletek a Magyar Honvéd magazin április 12-én, pénteken megjelent számában!