Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiképzés a köbön

Szöveg: Dr. Varga József |  2011. május 20. 7:46

A szentendrei MH Központi Kiképző Bázis (MH KKB) közismert arról a képességéről, hogy az egységes katonai alapkiképzés mellett különböző speciális felkészítés megszervezésére is alkalmas. Jelenleg az MH KKB Mecséri János Kiképző Osztály szakállománya a szerződéses legénység „rendes” kiképzése és a harmadik hete zajló nemzetközi WIT tanfolyam mellett háromféle speciális kiképzést is folytat.

Május 16-án kezdődött egy újabb, ebben az évben a harmadik terepvezetési tanfolyam, és bevonult kéthetes katonai alaki és testnevelési képzésre 32 tűzoltó újonc a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság állományából, végül pedig 60, katonai végzettséggel nem rendelkező tiszthelyettes és zászlós kezdte meg a hat hétig tartó kiképzést.

A szokásostól eltérő kiképzési formák beindítása mindig új kihívást is jelent a szervezet vezetői és a kiképző állomány számára, hiszen sok minden múlik azon, hogy a különböző területről, különböző motivációval érkezett katonákra és tűzoltókra milyen hatással lesz a kiképző bázis szakmai képessége és közösségformáló ereje. Ez a késztetés erősíti a kiképzők motivációját, csökkenti a rutinszerű munkavégzés, az elfásulás kialakulását. Többek között erre is felhívta a figyelmet Mikusi Zsolt ezredes, az MH KKB parancsnoka a KVNR tanfolyam megnyitóján.

A parancsnok bemutatta a szentendrei bázis feladatrendszerét, hagyományait a kiképzés várható lefolyását. Kiemelte az itt megszerezhető katonai alapismeretek jelentőségének, amely szerves része a személyi állomány szakismeretei fejlesztésére irányuló törekvéseknek.
Az egyidejűleg megkezdett háromféle tanfolyam résztvevői a beérkezés, elhelyezkedés és az alapvető eligazítás után másnap már gőzerővel a kiképzési tárgyak elsajátításával foglalkoztak, hogy egy, kettő, illetve hat hét után sikeres vizsgát tehessenek.


 Fotók: A szerző felvételei